4. fejezet

Össze szorítottam a számat. Nem akartam válaszolni. Nem. Igaz, még csak első évesek vagyunk, de ő a méhkirálynő. Ha rosszat mondasz neki megcsíp. Az pedig fáj. Nagyon...

 - Üljetek csak nyugodtan ide. Nem bánom - préseltem ki mégiscsak magamból. 

 - Jajj, de kis cuki vaaagy! - mosolygott negédesen. Dohogva indultam hátra felé. Suzynak nevezett... És hátul kell ülnöm... Ülnünk. Ugyanaz! De mégiscsak nekem volt az a nap égőbb...

 Sorban álltunk és azt vártuk, hogy eljussunk a konyhásnénihez, aki a második fogást szedi ki nekünk. Természetesen később kerültünk sorra, mert Lidiáéknak be kellett előzniük. Amikor odaért kedvesen mosolygott rám a néni.

 - Mit szeretnél Angyalka? - ilyet is ritkán mondanak nekem.

 - Van még rántott hús? - mosolyogtam vissza.

 - Nem. Vagyis de! Mármint, hogy most sül. De szívesen rakok neked félre! Mit szeretnél hozzá köretnek?

 - Sült krumplit. És ha lehet a barátnőmnek is rakjon félre! - mellém pillantott. Észre vette Annát a hatalmas rózsaszín hajával. Elmosolyodott.

 - Te igen vadóc kislány lehetsz - Anna elnevette magát.

 - Nem tudom. De szeretem ezt a színt - vigyorgott továbbra is. Majd megint fjelém fordul a néni.

 - És hogy hívnak?

 - Lucynak - feleltem. Valószínűleg kicsit nagyot halló (több példa is volt rá), vagy csak egyszerűen nagy a hangzavar.

 - Suzy! Milyen szép név majd viszem. Kiálltok neked - azzal sarkon fordult és meg sem hallotta ahogy kijavítom. Csak negyed órát kellett várnunk és hangos kiáltás szakította meg a zsivajt.

 - Suuuuzyyyyy!!! -azt hiszem (sőt szerintem igazam is van), hogy itt senkit nem hívnak így... Csak engem.

 Mindenki felém fordult a teremben. Néhányan nevettek is... Gondolhatjátok, milyen égő volt...

Íme a 4. fejezet. Sajnálom, hogy ilyen későn jött. Valószínűleg csak hétvégenként tudok felrakni részt, de persze megpróbálok minél szorgalmasabb lenni. :) Remélem sokatoknak tetszik, már ha olvastok. De ha ez így van jelezzétek kommentben. ;) Legyetek jók! Jó8! :*

3. fejezet

 A hatodik óra után átmentünk ebédelni a kolesz menzájára. Remek napom volt. Semmiből sem írtunk!

 A recepció előtt néma gondolataimból Anna hangja emelt ki.

 - Felviszem a táskám a szobánkba. Vigyem a tiéd is? - érdeklődött remek ajánlatnak tűnt. Semmi kedvem nem volt felbaktatni a harmadikra.

 - Oké. Én addig veszek nekünk kaját és foglalok helyet - mosolyogtam rá. - Mit kérsz?

 - Amit, te. Bármi jó - hát igen, a barátnőm egyáltalán nem válogatós. Mondjuk én helyette is az vagyok.
 A recepciótól egy méterre jobbra van a menzához vezető hosszú folyosó. Szóval elindultam arra, Anna pedig az ellenkező irányba a földszinti társalgón keresztül az épület bal szárnyának szálló helyeihez. Mint már említettem ez a kolesz hasonlít egy igazi szállodához. Nos, ez azért van, mert régen egy kastély volt. A sulit utólag építették az épület udvarára, amikor kitalálták, hogy ez a hely milyen jó lenne kollégiumnak. Anna és én ösztöndíjjal vagyunk itt, másképp túl drága lenne.
 Az épület jobb szárnya a hosszabb, és körülbelül a felénél helyezkedik el az ebédlő. Ez a szoba valószínűleg régen bálterem lehetett, hiszen olyan nagy. Sosincs olyan, hogy valaki ne férjen el, de mi a lányokkal jobban szeretünk előrébb ülni. Tényleg, még nem is említettem, hogy Liz miért nincs itt. Hát azért, mert a szerdai órarendünk eléggé eltérő.
 Még körülbelül hét-nyolc méterre jártam, amikor a másik irányból, kábé öt méterre az ajtótól a lépcsőfordulóban megjelent három láb. Három jobb láb. Meggyorsítottam a lépteimet, nehogy szóba kelljen állnom a lábak tulajdonosaival. Mind a három rózsaszínű cipőben volt. Majd, mintha lassított felvételben menne megjelentek a párjaik is és szép lassan az egész testük.
 Jobb oldalon állt Mercedes. Vörös haja van, Talán hármójuk közül ő az egyetlen aki nem festeti... Most egy pink miniszoknya, alá betűrve egy ugyanolyan színű top és afölött egy egy halványabb lenge haspóló volt egy fekete masni mintával. Bal oldalt Jennifer ment. Neki is vörös a haja, viszont festett. Térdig érő sötét rózsaszín ruha volt rajta a derekán fekete övvel. Ők voltak az 'udvarhölgyek'. Középen pedig a 'királynő'. Lidia Christina Taylor. Rögtön három neve van, de a Lidiát jobban szereti, szóval néha direkt így szólítom. A haja szőke, de természetesen festett. Jelenleg egy dögös rózsaszín csőnadrágban, és vajszínű, kis pink virágos lenge blúzban illegette magát. Pont beléptem volna az ajtón, de sajnos nekiütköztem Jennifernek...
 - Hé! Kis csaj mit képzelsz magadról? - a hangos kiálltásra nem tudtam reagálni, úgyhogy félénken elnézést kértem és siettem is tovább, amikor Jennifer bevágott elém és elindult. Legnagyobb megdöbbenésemre Lidia kinyújtotta a karját hogy megállítsa a lányt.
- Jen - kezdett neki. - Kérlek engedd el Suzy-t! - utáltam ezt a nevet és ezt ő is tudta az első naptól kezdve, amikor félreértette a konyhás a nevem. Elindultam, beálltam a sorba. Két tálcával indultam az egyetlen szabadon lévő elülső asztalhoz. De amikor leültem volna hirtelen Lidia ellökte a tálcám - még szerencse, hogy a kezemben fogtam.
- Jajj, bocs - nyávogó hangot adott ki. - Nem bánod ha ideülünk? - elkezdte rebegtetni a pilláit és bociszemekkel nézett rám...




Hát a 3. fejezet! Ha tetszik, akkor jelezzétek kommentben (vagy valahogy), hogy tudjam nem fölöslegesen írom. :D

2. fejezet

 Az első óra irodalom volt. Nagyon kemény, de szeretem. Ebben a suliban nagyon fontos, hogy a szükséges tárgyakból tökéletesek legyünk. Dráma, ének, irodalom, nyelvtan, rajz. Ezeken kívül csak tesi, nyelv és hangszeres órák vannak. Igaz valakinek - például Liznek - a nyelv van emelt szinten. Lehet, hogy néhányan most nem értitek, hogyan kerültünk egy szobába. Nagyon egyszerű a magyarázata.

 - Szóval, ide azt írjam, hogy van- e olyan ember akivel szívesen lennék egy szobában? - kérdeztem. Egy személyiség tesztet szorongattam a kezemben. Ennek a segítségével akarják szétosztani azt, hogy hogyan alakuljanak a hármas szobák.
 - Igen.
 - Remek! Köszönöm - Anna odalépett hozzám, aki egy másik recepcióssal egyezkedett. A földszinti társalgó egyik padjára ültünk, és elkezdtük kitölteni a kérdőívet.
 Leírtam, hogy Anna Smith-el mindenképpen egy szobába szeretnék kerülni, ezenkívül azt, hogy a kedvenc bandám a One Direction, és a többi kérdésre a választ. Két oldalas volt az egész. Fél óra múlva vissza sétáltunk a recepciós hölgyhöz és leadtuk az adatokat.

Hát így történt :). Mint kiderült Liz is directioner, és egy helyre raktak minket, igaz ő nyelvszakos. Annával egy osztályba járunk, úgyhogy irodalom után a kávézóba rohantunk. Mint mindig, a kis szőke directionerünk most is ott ült és a reggelijét fogyasztotta. Minden szerdán első óra után itt van, a reggeli nulladik miatt. Azt mondta, hogy:
 "- Nem fogok minden szerdán hajnalban kelni, csak azért mert angol van!"
És be is tartotta. Tíz perccel csengetés előtt kel, felkapja az előző este kikészített ruhát, szempillaspirál, szájfény és rohan le.
 - Jó reggelt, Liz! - köszöntöttem vidáman.
 - Sziasztok! - mosolygott ránk, és rögtön el is komorult. Jajj, ne! Csak egy jöhetett -  Elegem van Will-ből - mondta. Tudtam! William Bush egy baromi helyes srác a német szakon, és év eleje óta Liz körül hemzseg. Talán nem is lenne ellenére, ha nem lenne pasija! De van, és Will nem képes felfogni.
 - Na, most mit csinált? - kérdezte a mellettem ülő Anna.
 - Emlékeztek a német házimra?
 - A versesre? - kérdeztem.
 - Igen. A tanárnő kitalálta, hogy mindenki olvassa fel.
 - És? - Annát kezdte érdekelni a dolog. Igazából már mindketten unjuk Bush-t. Szóval elég meglepő az, hogy érdekel minket.
 - Az a hülye hozzam írta... Értitek?! - szegény teljesen ki volt akadva. Szomorún szürcsölt egyet a Lattéjából és harapott a sajtos Croassaintjából.
 - Na, és miről szólt? - csillant fel a szeme Annának.
 - Menj, keresd meg és kérdezz rá! Én nem akarok róla beszélni - sóhajtott fel. Megsimogattam vigasztalásként a karját, majd rózsaszín hajú barátnőmhöz fordultam, és arra invitáltam, hogy hagyja most Bush-t, és inkább jöjjön velem sportcsarnokba, hiszen mindjárt kezdődik a tesi óra, Liz-nek pedig úgyis lyukasa lesz. Szóval mi elfutottunk tesire, otthagyva bánkódó barátnőnket. Szegény teljesen kiakadt a fiú...

Ez lett volna a 2. fejezet, remélem tetszett :)