Halára rémültem, hogy valami baja esett. A zsebkendők a földön. A körülmények.
- Tessék - pillantott fel. Elfolyt a sminkje, és szemei a könnyeitől csillogtak.
- Anna! - kiáltottam fel megkönnyebbültem, melléültem, és a nyakába borultam. - Jól vagy? - érdeklődtem. - Mik ezek a zsepkendők?
- Csak vérzett az orrom. Megkaptad az üzenetem?
- Szerinted? A csaj már halára izgulta magát, a rendőrséget akarta hívni, hogy hol vagy. Azt hitte az udvarlód elrabolt - válaszolt helyettem Liz.
- Nem rabolt el. Esélye se volt rá... - sírta el magát. Valószínűleg sokadszorra.
- Mi történt, Anna?
- Nem jött el. Tíz percig vártam, utána küldtem neked üzenetet. Aztán ti sem jöttetek még vagy húsz percig. Utána idejöttem.
- Sajnálom - simítottam meg a vállát. - Gyere. Haza kéne mennünk - fogtam meg a karját -, holnap suli, hétvégén koncert. Túl fogod élni. Az is lehet, hogy csak nem ért rá.
- Igen, bármi megtörténhet! - helyeselt Liz is.
- Gyere, kicsim! - felhúztuk, és lementünk a kocsihoz.
- Honnan van kocsitok? - meredt ránk értetlenül.
- Lucy rávett, hogy kérjem el William Bushtól, azért, hogy gyorsan ideérjünk. Azt hittük nagy bajod van. Máskor ne az írd, hogy S. O. S.! Oké?
- Jó, rendben. Bocsánat lányok!
- Nincs semmi baj. A lényeg, hogy rendben vagy! - mosolyogtam rá.
Három nap múlva koncert, már annyira várom! A csajokkal nem is tudunk másról beszélgetni.
Csak egy téma van: az, hogy a kedvenc bandánk koncertjén tombolhatunk. Azon belül vagy az, hogy mit vegyünk fel, vagy az, hogy mi kell még a plakátolra, vagy az, hogy... Na jó. Nem untatlak titeket. De mostmár amúgy is értitek mire célzok. Három nap és látom őket a színpadon, méghozzá élőben. Nem csak egy másik fan felvételéről, hanem a szemeimmel. Az utcán már láttam őket. Kiszállni a kocsiból, bemenni valahova. Itt, Londonban, már nagyon sokan látták így őket... De ez nem az igazi, nem éneklés
Szóval igen. Be vagyok zsongva. Nagyon várom. Elizabeth, és Anna is ugyan így érez, szóval nem vagyok zavaró tényező...
Azt hiszem az igazgatónknak szokásossá vált, hogy órán behív az irodába. Igen, természetesen engem és Lídiát. Ki gondolta volna? A végén nem fogom kibírni, ha nem recseg az én nevem a falra szerelt rádióból.
Az iroda előtt megálltam, és kopogtam. Amikor szólítottak beléptem. Lidia már ott ült a kanapén, most nem eggyütt volt óránk, és hamarabb ért ide. A szemben lévő széken pedig Mr. Diamonds ült. Az igazgatónk hellyel kínált, úgyhogy leültem a dívány másik végébe.
Amikor elhelyezkedtem, a szemben lévő székről felkelt Mr. Diamonds, ránézeránézet Wilsonra, majd ismét felénk fordult.
- Lányok, jó hírrel szolgálhatok - nézett ránk komolyan, miután hátrodobta a rózsaszínű sálját, hogy körbe csavarja a nyakát. - Azt kell mondanom ugyanis, hogy megvannak az időpontjaitok a lemez bónusz számának felvételéhez! - előhúzott a zsebéből egy papírt, átfutotta a ráírtakat, ránézett a dirire, majd megint vissza ránk. Ezt még kétszer eljátszotta. Kezdtem feszült lenni. A kezeimet a combom alá gyűrtem, és úgy hintáztattam magam.
Oldalra néztem, hogy vajon Lídia hogyan viseli. A kifejezéstelen, de valamilyen módon lenéző tekintetével találtam szemben magamat. Mégis hogy bír ennyire nyugodt maradni egy ilyen helyzetben?! Lehetetlen...
Aztán végre megszólalt a Mr., és befejezte tekintetének idegesítő ugráltatását.
- Először Lindus-mindus ra kerül sor - az említett elfindorodott a becenév hallatán. - Szombaton tízkor találkozunk ezen a címen - megint a zsbébe nyúlt, kivett lét kártyát, és az egyiket odanyújtotta "Lindus-mindusnak". - El ne felejts ott lenni időben!
Szombaton, oké... Akkor nekem biztos nem akkor lesz, ez az! Az egyetlen félelmem az volt, hogy egyszerre lesz a kettő, és az egyikről le kell mondanom...
- Na, igen. Drága Pöttöm Pannám - pillantott felém. Ez komoly? Oké, hogy kicsi vagyok, de nem ennyire. Magba fojtottam valós érzelmeim és rámosolyogtam. - Neked este lesz, sajnos nyolcnál előbb nem tudtalak rakni, tessék a cím - a kezembe nyújtotta a papír, de rá sem néztem.
Este. Melyik este. Ugye nem? A szemébe akartam nézni, de ő már Wilsonnal beszélgetett valamiről. Megköszörültem a torkom.
- Elnézést, Mr. Diamonds! - a legtárgyilagosabb hangnemem vettem fel, a hozzá járuló arccal. Ezzel próbáltam elrejteni a hangom remegését. - Mégis melyik este? Szombaton?
- Persze kis bocifülem! - Hogy mivan??? - Szombaton nyolckor, elég egyértelmű, nem? - meredt rám kérdőn.
- Azt hiszem ezzel lesz egy kis probléma - jelentettem ki. - Ugyanis nekem programom van. Egy koncertre vagyok hivatalos.
- Jajj-jajj, ez a szeszélyes fiatal felnőttke! - sóhajtott. - Az ifjú korban jár már, s mégis olyan, mint egy kis tinédzserke... Jajj-jajj!
- Ezt nem értem.
- A Little Mix menedzserével is egyeztetni kellett az időpontot, ezért került ilyen késöre. Az én két nyuszikámnak egyszerre kell kidobniuk a lemezkét a húspiacra! Viszont a te párodnak csak most jó. Két hónappal később lehetne a köblvetkező alkalmas időpont ahol minden összeegyezkedik! Így már érthető vagyok? - bólintottam. - Sajnos a szőke lánynak is le kellett mondania egy koncert mehhívást miattad, így te is megteheted, nem?
- Igen, azt hiszem... - sóhajtottam.
- Nagyszerű! - tapsolt eggyet, aztán el kezdett tűrkálni a fekete aktájában.
- Jól van lányok, akkor mehettek! - mosolygott ránk Mr. Wilson.
Lídia lépett ki először az ajtón, mögötte én. Magamban mormogtam, még mindig a sokktól:
- Pöttöm Panna, bocifül, fiatal felnőttke, nyuszika... - aztán eszembe jutott az, hogy valószínűleg nemehetek a koncertre. - Mégis miért?
- Jajj, hogy miért... - nézett rám lenézően a 'tökéletesség királynője'. Olvas a gondolataimban? - Egyértelműen meleg... - Ja, még sem. Ez megnyugtató. - ...minden jel arra utal. Rózsaszínű sál, idétlen becenevek, és már-már túlzottan divatosan öltözködik. Nem 'menő menedzser vagyok' stílusban. Inkább az a 'helló, én egy gazdag menedzser vagyok, és a nők nekem olyanok mintha a lányaim lennének' - vinnyogott, miközben megállt, hogy bevárjon.
Mi történik itt? Lidia Christina Taylor, "az amerika elnök lánya", megállt, hogy bevárjon, és rendesen tudjunk beszélgetni. Ilyen sem történik mindenkivel!
- Biztos vagy ebben? - kérdeztem.
- Igen, bár lehet, hogy csak tetteti. Ez tipikus a zenei- modell- satöbbi- menedzsereknél, meg a féfi divattervezőknél is.
- Azért beszélnek olyan furcsán? - hogy ez nekem miért nem jutott az eszembe. Mellesleg amikor ilyen kedves, pontosabban nem ennyire undok, akkor nagyon szerethető.
- Igen, ez egyértelmű, nem? - bólintottam, így tényleg van alapja. - Egyébként meg miért is beszélgetek veled? - vetett rám egy undorodő pillantást.
- És visszatért - sóhajtottam egy nagyot.
"Hé, Lucy! Üdv a valóságban, ahol Lídia csak azzal kedves akivel akar, és én nem mehetek a kedvenc bandám koncertjére, mert elkezded valóra váltani az álmod!"
Hát nem ironikus?
Egész nap szótlan voltam. Anna és Liz egyáltalán nem értettek. Nem mondtam nekik semmit.
Amikor beléptünk a szobánkba vidámság fogadott. Csak úgy áradt belőle. Poszterek a falon - főleg One Direction-ös -, vidám színek - igen ráfestettünk, de hát művészetiesek vagyunk, nem (?), és ha kiköltözünk lefestjük -, egyszerűen három barátnő lakhelye.
- Miért vagy ilyen lehangolt? - nézett rám Anna.
- Igen, mi történt az irodában? - kapcsolódott be Liz is. Éreztem. Lerogytam az ágyra.
- Lucy, mi tette tönkre a hétvégén koncira mehyünk kedvedet?
Kész. Vége. Hiába vagyok magabiztos foatal felnőttke, egy igazi, bocifül-nyuszi-pöttömpanna. Nem viseltem el. Sírni kezdtem. Szép kifejezés, igen. Bár jobban illik ide a bőgni szó. Nem hagyhattam őket kétségek között, szóval megpróbálkoztam egy értelmes válasszal.
- Lányok... Én (hüpp)... Nem mehe... (hüpp-hüpp) mehe... (kicsit nagyobb szünet, mint két "hüpp-hüpp") Nem mehetehek el...
- Mégis miért nem? - mind a kettőjük hangjában éreztem a megdöbbenést és a felháborodást.
- Mert akkor vesszül fel a... a CD utolsó számát.
Annára borultam. Rögtön átölelt, Liz pedig simogatni kezdte a vállamat. Mintha rögtön két anyával több lenne. Egy idő után az egyik 'anyukám' (Elizabeth néni) elment, hogy hozzon nekem teát. Én pedig kitartóan sírtam Anna vállán.
Aztán Liz vissza tért Wiliam Bush és Mercedes Clark társaságában.
Mi lesz még itt?...
Egy lány akit szeret. Egy lány aki tehetséges. Egy lány aki tanul. Egy lány aki szeret barátkozni. Egy lány akit néhányan utálnak. Egy lány aki néhány embert utál. Remélem tetszeni fog nektek a történetem, és nem ítéltek el semmiért...
péntek, július 31, 2015
péntek, június 05, 2015
9. fejezet
Leugrott az ágyról, és elkezdte felhúzni a cipőjét.
- Jó idő van odakint, igaz? - hadarva beszélt, miközben a cipőfűzőjével ügyetlenkedett.
- Öhm, igen... Süt a nap - hirtelen felébredtem a sokkból, és a szoba közepéről egy ugrással az ajtó melletti cipőspolchoz érkeztem.
- Mivel menjünk?
- Hát, gyalog kilőve - már én is hadartam -, és a kori is. Ahhoz nem vagyunk gyorsak, hogy a plázába érjünk. Mivan, ha elrabolta?
- És ha többen vannak? - nézett rám ijedten.
- Akkor elrabolták... Csak legyünk ott gyorsan. Hátha még ott van. Lehet, hogy csak egyszerűen megérezte a bajt. Anna ügyes lány.
- Jó, de még is hogyan jussunk oda? - kezdett kétségbe esni.
- Taxi?
- Az drága. Nincs rá pénzem.
- Nekem se - sóhajtottam. Kiléptünk az ajtón és a lépcsőig futottunk. - Van jogsid?
- Van. De nincs kocsim. Kinek van itt?
- Én tudom.
- Na? - megfogta a csuklómat és kész volt rá, hogy megint rohanjunk.
- William Bush - tudtam, hogy mit fog reagálni, de azt is, hogy meg kell próbálni. Az arcán érzelmek vívódtak. Az Annáért oránt érzett szeretete, és a kétségbeesés, hogy elveszthetjük. De megjelent az irtózás, tudta mi következik. - Meg kell próbálnod Liz! Annáért! Én képtelen vagyok elveszteni, és te sem bírnád ki!
- De nem lehet! Kérlek, értsd meg! Most kaptam tőle egy levelet, és hogy venné ki magát, ha odaállítanék?! Mintha szabad utat adnék neki.
- Liza - most az először neveztem így, megdöbbent, nem csak ő, én is -, könyörgöm! Nagyon-nagyon fontis nekem Anna, nem akarom elveszíteni! - belegondoltam, most először, hogy milyen lenne nélküle, és eltört a mécses.
- Jajj, kicsikém - anyáskodott -, ne sírj. Kérlek! - megölelt és a fejem búbját kezdte simogatni. - Figyelj. Megyek Will szobájához, elkérem a kocsit. Addig menj a hallba - és elrohant, othagyott. A földön ülten egy-két percig, amíg összeszedtem magam. Aztán feltápászkodtam, és a elindultam tovább, lefele a lépcsőn.
Amikor leértem leültem egy kanapéra, de nem bírtam nyugton maradni. Babráltam a hajammal, topogtam a lábammal. Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer csak megérkezett. Akkor már üsveges tekintettel bámultam magam elé. Csak megfogta a csuklóm, és húzott. Át a hallon, a garázsig, megkereste az autót, és belökött. Beszállt ő is, és csak ekkor szólt hozzám.
- Övezkedj be, gyorsan megyünk!
Felkaptattunk a negyedikre, ahol az éttermek vannak, és egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam.
- Gyere - indult tovább Liz.
- Nem megy szúr az oldalam - nyögtem, és megint sírni kezdtem. Ekkor fogta magát felkapott a karjaiba, és úgy indult el.
- Bakker. Ilyen erős hogy tudsz lenni? - teljesen ledöbbentem. Annyira kis gyámoltalannak látszik, és csak úgy felkap egy tizenkilenc évest. Mondjuk igaz, hogy nem.vagyok egy nagy súlyú ember. De azért hatvanhárom kilót! - Oké, rakj le, bírom - igaz, hogy ez nem volt teljesen valósághű, de még csak a második üzletnél jártunk.
Nagyon aggódtam, így amint kiértem arra a részre, ahol körbe tudunk nézni, rögtön az éttermekhez indultam. Elmúlt a szúrás, csak a rózsaszínű hajra koncentráltam.
Háromszor jártunk körbe mindent, de nem találtuk. És a lemezes boltban sem volt ott a fiú. Összetörtem.
- Figylej, szerintem menjünk el és vegyünk vacsit. Csak előtte még menjünk el a toaletthez - simogatta meg közben a vállamat
- Nem veszünk enni. Majd szerzünk valamit a menzán. A wc után a rendőrségre megyünk - jelentettem ki.
- Mi van? - bámult rám értetlenül a nagy kék szemeivel. Eszembe jutott Anna, és újból könnyek gyűltek a szemembe.
- Döntöttem - szipogtam, de megpróbáltam mégis határozottnak tűnni.
Elindultunk az mellékhelység felé. Lassan haladtunk, nem szóltunk egymáshoz. Tudta hogy jobban teszi ha nem vitatkozik.
Bekanyarodtunk az egyik kis hídnál, így át kerültünk arra a nekünk kellő oldalra. Ránéztem a táblára aminazt jelzi: "ide gyere üríteni". Még minimum tíz bolt van addig.
Esküvői ruhaszalon, divatruházat, és megint és megint, aztán a kedvencem, a Sunshine. Egy csomó olyan ruha és kiegészítő van ami megfelel az ízlésemnek, egy pillanatra megálltam, és bepillantottam a boltba, de aztán továbbindultam. Fehérnemű. Cipő. Táska. Divat. És balra kanyarodtunk, a folyosóra, először a fiú wc mellett mentünk el, aminke természetesen, mint mindig, nyitva volt az ajtaja.
Oda értünk a nekünk kellőhöz, kinyitottuk az ajtót, és rögtön a tükörbe pillantottam. Megfogtam Liz karját és berántottam. A földön ott kuporgot Anna, felhúzott és átkarolt térdekkel, a fejét lehajtotta. Mellette a földön véres zsepkendők hevertek.
- Anna! - kiáltottuk egyszerre a szöke hajú barátnőmmel.
- Jó idő van odakint, igaz? - hadarva beszélt, miközben a cipőfűzőjével ügyetlenkedett.
- Öhm, igen... Süt a nap - hirtelen felébredtem a sokkból, és a szoba közepéről egy ugrással az ajtó melletti cipőspolchoz érkeztem.
- Mivel menjünk?
- Hát, gyalog kilőve - már én is hadartam -, és a kori is. Ahhoz nem vagyunk gyorsak, hogy a plázába érjünk. Mivan, ha elrabolta?
- És ha többen vannak? - nézett rám ijedten.
- Akkor elrabolták... Csak legyünk ott gyorsan. Hátha még ott van. Lehet, hogy csak egyszerűen megérezte a bajt. Anna ügyes lány.
- Jó, de még is hogyan jussunk oda? - kezdett kétségbe esni.
- Taxi?
- Az drága. Nincs rá pénzem.
- Nekem se - sóhajtottam. Kiléptünk az ajtón és a lépcsőig futottunk. - Van jogsid?
- Van. De nincs kocsim. Kinek van itt?
- Én tudom.
- Na? - megfogta a csuklómat és kész volt rá, hogy megint rohanjunk.
- William Bush - tudtam, hogy mit fog reagálni, de azt is, hogy meg kell próbálni. Az arcán érzelmek vívódtak. Az Annáért oránt érzett szeretete, és a kétségbeesés, hogy elveszthetjük. De megjelent az irtózás, tudta mi következik. - Meg kell próbálnod Liz! Annáért! Én képtelen vagyok elveszteni, és te sem bírnád ki!
- De nem lehet! Kérlek, értsd meg! Most kaptam tőle egy levelet, és hogy venné ki magát, ha odaállítanék?! Mintha szabad utat adnék neki.
- Liza - most az először neveztem így, megdöbbent, nem csak ő, én is -, könyörgöm! Nagyon-nagyon fontis nekem Anna, nem akarom elveszíteni! - belegondoltam, most először, hogy milyen lenne nélküle, és eltört a mécses.
- Jajj, kicsikém - anyáskodott -, ne sírj. Kérlek! - megölelt és a fejem búbját kezdte simogatni. - Figyelj. Megyek Will szobájához, elkérem a kocsit. Addig menj a hallba - és elrohant, othagyott. A földön ülten egy-két percig, amíg összeszedtem magam. Aztán feltápászkodtam, és a elindultam tovább, lefele a lépcsőn.
Amikor leértem leültem egy kanapéra, de nem bírtam nyugton maradni. Babráltam a hajammal, topogtam a lábammal. Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer csak megérkezett. Akkor már üsveges tekintettel bámultam magam elé. Csak megfogta a csuklóm, és húzott. Át a hallon, a garázsig, megkereste az autót, és belökött. Beszállt ő is, és csak ekkor szólt hozzám.
- Övezkedj be, gyorsan megyünk!
Felkaptattunk a negyedikre, ahol az éttermek vannak, és egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam.
- Gyere - indult tovább Liz.
- Nem megy szúr az oldalam - nyögtem, és megint sírni kezdtem. Ekkor fogta magát felkapott a karjaiba, és úgy indult el.
- Bakker. Ilyen erős hogy tudsz lenni? - teljesen ledöbbentem. Annyira kis gyámoltalannak látszik, és csak úgy felkap egy tizenkilenc évest. Mondjuk igaz, hogy nem.vagyok egy nagy súlyú ember. De azért hatvanhárom kilót! - Oké, rakj le, bírom - igaz, hogy ez nem volt teljesen valósághű, de még csak a második üzletnél jártunk.
Nagyon aggódtam, így amint kiértem arra a részre, ahol körbe tudunk nézni, rögtön az éttermekhez indultam. Elmúlt a szúrás, csak a rózsaszínű hajra koncentráltam.
Háromszor jártunk körbe mindent, de nem találtuk. És a lemezes boltban sem volt ott a fiú. Összetörtem.
- Figylej, szerintem menjünk el és vegyünk vacsit. Csak előtte még menjünk el a toaletthez - simogatta meg közben a vállamat
- Nem veszünk enni. Majd szerzünk valamit a menzán. A wc után a rendőrségre megyünk - jelentettem ki.
- Mi van? - bámult rám értetlenül a nagy kék szemeivel. Eszembe jutott Anna, és újból könnyek gyűltek a szemembe.
- Döntöttem - szipogtam, de megpróbáltam mégis határozottnak tűnni.
Elindultunk az mellékhelység felé. Lassan haladtunk, nem szóltunk egymáshoz. Tudta hogy jobban teszi ha nem vitatkozik.
Bekanyarodtunk az egyik kis hídnál, így át kerültünk arra a nekünk kellő oldalra. Ránéztem a táblára aminazt jelzi: "ide gyere üríteni". Még minimum tíz bolt van addig.
Esküvői ruhaszalon, divatruházat, és megint és megint, aztán a kedvencem, a Sunshine. Egy csomó olyan ruha és kiegészítő van ami megfelel az ízlésemnek, egy pillanatra megálltam, és bepillantottam a boltba, de aztán továbbindultam. Fehérnemű. Cipő. Táska. Divat. És balra kanyarodtunk, a folyosóra, először a fiú wc mellett mentünk el, aminke természetesen, mint mindig, nyitva volt az ajtaja.
Oda értünk a nekünk kellőhöz, kinyitottuk az ajtót, és rögtön a tükörbe pillantottam. Megfogtam Liz karját és berántottam. A földön ott kuporgot Anna, felhúzott és átkarolt térdekkel, a fejét lehajtotta. Mellette a földön véres zsepkendők hevertek.
- Anna! - kiáltottuk egyszerre a szöke hajú barátnőmmel.
hétfő, május 25, 2015
8. fejezet
A kollégium főbejáratánál lévő előtérben az egyik padhoz léptem, és leültem. Egy farmer hatású világoskék nadrág volt rajtam, virágos hosszúujjú blúz és egy mellényke, illetve egy műbőrsaru. Ugye, a kiegészítőket sem lehet kihagyni, úgyhogy reggel egy békejeles nyakláncot is felkaptam.
A saruimat levettem, és kihúztam az előbb a szobámban a görkorcsojámba becsúsztatott cicás zoknikat. Körülbelül hat óra előtt néhány perccel jöttem le az emeletről. A tisztító hétkor zár, és negyedórára vagyunk onnan. Mellettem egy papírzacskóban a fenséges Lidiának a kasmírpulcsija hevert. Felhúztam a zoknikat, majd a "járműveket". A járművem piros, fehér csíkos szépség. Tépőzár ragad, csat pattan és kész. Nem valami széles az élőtér. De mint említettem - ha az ajtóval szemben állunk - van jobb oldalt két pad. Ezekkel szemben pedig egy megörzőszekrény.
Remek ötletnek tartom. Benne vannak a kulcsok, így a látogatók - akik bejelentkeznek portán - nyugodtan belepakolhatnak. Meg mi is. Ezüstüös szürke az egész, és öt emeletes. Egy emeleten öt rekesz van, nem olyan nagyok. A hetesből kihúztam a kulcsot, és belehelyeztem a cipellőimet. Kigurultam az ajtón és körülnéztem. Viszonylag forgalmasabb utcán van a kollégiumunk, de most alig jártak rajta. Anna az út szélén ült, ott vette át a görkorcsolyát. Neki van egy találkozója utána fél nyolckor egy közelebbi plázában egy titkozatos idegennel. Imádjuk az állatokat, úgyhogy a szembenlévő néni bulldogját is magunkhoz vettük. Majd Anna megvár engem kint vele én pedig haza hozom. Egy fekete rövidnaci volt rajta, egy marihuána leveles fehér pólóval. Sohasem nyúlna se ő se én kábítószerhez, de jól állnak hozzá az ilyen "vagány" ruhák. A karjain amúgyis van egy "kevéske" tetoválás, meg a lábán is. Lényegében a póló a kiegészítő ezekhez. A fején egy Lakers-ös simlissapka volt hátrafordítva. Fekete fehér térdzokni kandikált ki a szürkés árnyalatokban játszó görkori alól. Éppen becsatolta az utolsó csattot.
- Anna! - kiáltottam neki vidáman. Hátrafurdult és rámmosolygott - Mehetünk kérdeztem? - nem válaszolt csak felnyújtotta a kezét. Odagurultam hozzá, megfogtam a kezeit és felhúztam.
- Na, menjünk!
Elindultunk az utcán a kutyussal. Boldogan csóválta a pici farkincáját, ahogyan futott. Nagyra nyitotta száját, ahogyan a memetszél jött.
- És kivel találkozol? Ne titkolózz, olyat nem szoktunk!
- Jó. Emlékszel, amikor múltkor nem jöttél el velem shoppingolni? - nézett rám mérgesen.
- Ja! Ez egy célzás. - kifújtam a levegőt, mélyen belélegeztem. Bűnbánő arcot vetettem rá - Oh, Anna. Tanulnom kellett! Kérlek, bocsásd meg nekem, de egy ily szegény polhárnak a megélhetéséért kell tanulnia!
Elnevette magát. Aztán én is.
- Álljunk meg! - fulladozott.
Elfordultam töle, majd amikor kihevertünk az előző alakításomat újra felé fordultam.
- Szóval. Ki az?
- Dylan-nek hívják. Az egyik lemezboltban dolgozik - nem nézett rám, csak az aszfaltra, amin gurultunk. Biztos voltam benne, hogy elpirult. A sejtésem beigazolódott, mert rámnézett, és elmosolyodott.
- Dylan? Aranyos név - kacsintottam rá. - És milyen?
- Hát. Nem is tudom. Nem egy tipikus "szépfiú". De valamiért nagyon szimpatikus, és...
- És a többi ma kiderül. Na de húzzunk bele! - invitáltam.
Öt perc múlva értünk a tisztítóhoz.
- Várj meg. Gyors leszek! - egy puszit nyomtam Anna arcára.
Beléptem az üzembe/boltba. Kinek, hogy tetszik. Odamentem a polthoz, és beálltam a nem túl hosszú sorba. Olyan hárman voltak előttem, de úgy számítottam, körülbelül egy-egy ember öt-tíz percig időzhet el. Lehet, hogy túlóra lesz ebből a dolgozónak.
Valaki bejött, hallottam a szélcsengőt az ajtónál. Nem néztem hátra. Hiszen mimdegy nekem, hogy kijön be. Inkább elkezdtem nézegetni a ruhákat, amelyek felkasztva vártak a tisztításra, vagy a tulajdonosukra. Közben mögém állt az előbb érkező is a "pácienssel". Ezt onnan tudtam, hogy véletlenül megbökött. Tovább nézelődtem, és megint éreztem, hogy egy ujj a hátamba fúródik. Most erősebben. Megfordultam, és szembekerültem William Bush-sal.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Oh, akkor tényleg te vagy, és Anna áll odakint. Igaz?
- Öhm, igen. Mégis ki lennék? - tényleg nem értettem a kérdését. Ki más lehetnék?
- Ja. Hát nem tudom. Csak, na. Annyira nem ismerlek. Csak látásból, szóval...
- Oké - nevettem el magam, de mivel durcásan nézett rám inkább abbahagytam, s kérdést intéztem hozzá. - Miért bökdöstél?
- Hát, csak mert, ezt Eliz-nek küldöm - és egy levelet nyújtott felém. Elakadtam. - Beakartam neki adni, de így jobb lesz, ha te teszed.
- Várj, álljunk meg egy percre. Ki az az Eliz?
- Elizabeth Tonkin. Nem a barátnőd?
- Jaaa! Hogy így Eliz. Bocsi, én Elizabeth-nek, vagy Liz-nek szólítom. Nem gondoltam, hogy máshogyan is becézik - lenézett a földre.
- Akkor, odaadnád neki? - nézett rám.
- Igen, persze. Nem tudom, hogy mit fog szólni, meg, hogy mi van a levélben, de nem ígérek semmit sem - mosolyogtam rá.
- Köszi.
Előre fordultam, már csak egy ember állt előttem, aki fizetett, majd köszönt és elment. Odaugrottatam a fiúhoz és hatalmas mosolyt helyeztem az arcomra.
- Helló! Egy kasmír pulcsit hoztam tisztításra - ezt azért mondtam, mert itt javítanak is. Két üzem van egy helyen.
- Rendben - átvette a csomogot és számolt. Kifizettem az előleget, elköszöntem, s kigurultam az utcára. Anna felém fordult, és nyújtotta a pórázt. Átvettem, köszönt és meg akart fordulni, de elkaptam a karját. - Hé, nézd! - odanyújtottam neki a levelet.
- Mi ez? - pásztázta a lapot.
- Egy levél Liz-nek? - kérdeztem vissza, hiszen a borítékon egyértelműen rá van írva a neve.
- Öhm, és mit csináljak vele? - bambult rám még mindig értetlenül.
- Mit, mit... Nézd meg a feladót, kérlek!
- William Bush?! Mit keres ez nálad - ekkor nyílt az ajtó, és az említett lépett ki rajta. Biccentett felénk eggyet, úgyhogy mi is intettünk. - Mikor ment ez be.
- Említette, hogy nem vetted észre, mellesleg, ő adta nekem odabent, hogy adjam oda Liz-nek
- Így már gondoltam. És odaadod?
- Pont ezt szerettem volna tőled megkérdeni, mert tényleg nem tudom, hogy mit csináljak.
- Szerintem ad oda neki, amúgyis a legvárhatóbb reakciója az, hogy széttépi.
- Igazad van - nyomtam egy puszit az arcára és elindultam a kutyussal eggyütt.
Amikor visszaértem kivettem a megőrző szekrényből a sarum, és gyorsan átkaptam. Berohantam a hallba, köszöntem a recepciósnak, felrohantam a lépcsőn, és megálltam az ajtónk előtt. Halkan kopogtam, de mivel nem kaptam választ előhalásztam a kulcsomat.
- Miért nem kopogtál? - kérdezte Liz, aki, mint kiderült benn volt a szobában. Fent feküdt hason az ágyon, és valamiben elmerült a laptopján.
- Kopogtam, csak nem hallottad - felült, és felémfordult.
- Szia, Luc! Mi van a kezedben? - észrevette, most már muszáj lesz odaadnom.
- Neked hoztam.
- Nekem? - felcsillant szemmel huppant a létra mellé, és lelógatta a lábait. - Kitől jött?
- William Bush a feladó neve - egy fintor jelent meg az arcán, és visszarántotta a lábait.
- Legalább egy esélyt adj neki - tiltakozó arcall mutatta, hogy nem. - Elizabeth Tonkin, elolvasod a levelet, vagy nem vacsorázhatsz!
- Jajj, könyörgöm, te is tudod, hogy nem bírom az a fiút! Lehetetlen megférni vele! És amúgy sek te döntöd el, hogy vacsorázok-e vagy nem.
- Figyelj. Elolvasod. Nem halsz bele. Legrosszab esetben széttéped, és kidobod, vagy lehúzod a wc-n!
- Hajj, add ide és hadj békén! - az a hatalmas sóhaj ami feltört belőle. De! Elértem a célomat. Győztem! Viszont úgy döntöttem, hanyagolom a témát.
- Egyébként min ügyködsz?
- Ha tudni szeretnéd a francia beadandómat csinálom - pipiskedtem, így láttam, hogy a levél is előtte fekszik. Megcsörrent a telefonomon a What makes you beautiful első néhány üteme, ami azt jelzi, hogy SMS-em jött. - Ki az? - kérdezte Liz, de nem fordult felém.
- Anna - néztem rá a telefonomra. Megnyitottam az üzenetet, és ijdten néztem fel.
- Na, mit ír? - most már felém fordult, és észrevette a rémült arcom. - Lucyy! Mit írt?
- S. O. S.
A saruimat levettem, és kihúztam az előbb a szobámban a görkorcsojámba becsúsztatott cicás zoknikat. Körülbelül hat óra előtt néhány perccel jöttem le az emeletről. A tisztító hétkor zár, és negyedórára vagyunk onnan. Mellettem egy papírzacskóban a fenséges Lidiának a kasmírpulcsija hevert. Felhúztam a zoknikat, majd a "járműveket". A járművem piros, fehér csíkos szépség. Tépőzár ragad, csat pattan és kész. Nem valami széles az élőtér. De mint említettem - ha az ajtóval szemben állunk - van jobb oldalt két pad. Ezekkel szemben pedig egy megörzőszekrény.
Remek ötletnek tartom. Benne vannak a kulcsok, így a látogatók - akik bejelentkeznek portán - nyugodtan belepakolhatnak. Meg mi is. Ezüstüös szürke az egész, és öt emeletes. Egy emeleten öt rekesz van, nem olyan nagyok. A hetesből kihúztam a kulcsot, és belehelyeztem a cipellőimet. Kigurultam az ajtón és körülnéztem. Viszonylag forgalmasabb utcán van a kollégiumunk, de most alig jártak rajta. Anna az út szélén ült, ott vette át a görkorcsolyát. Neki van egy találkozója utána fél nyolckor egy közelebbi plázában egy titkozatos idegennel. Imádjuk az állatokat, úgyhogy a szembenlévő néni bulldogját is magunkhoz vettük. Majd Anna megvár engem kint vele én pedig haza hozom. Egy fekete rövidnaci volt rajta, egy marihuána leveles fehér pólóval. Sohasem nyúlna se ő se én kábítószerhez, de jól állnak hozzá az ilyen "vagány" ruhák. A karjain amúgyis van egy "kevéske" tetoválás, meg a lábán is. Lényegében a póló a kiegészítő ezekhez. A fején egy Lakers-ös simlissapka volt hátrafordítva. Fekete fehér térdzokni kandikált ki a szürkés árnyalatokban játszó görkori alól. Éppen becsatolta az utolsó csattot.
- Anna! - kiáltottam neki vidáman. Hátrafurdult és rámmosolygott - Mehetünk kérdeztem? - nem válaszolt csak felnyújtotta a kezét. Odagurultam hozzá, megfogtam a kezeit és felhúztam.
- Na, menjünk!
Elindultunk az utcán a kutyussal. Boldogan csóválta a pici farkincáját, ahogyan futott. Nagyra nyitotta száját, ahogyan a memetszél jött.
- És kivel találkozol? Ne titkolózz, olyat nem szoktunk!
- Jó. Emlékszel, amikor múltkor nem jöttél el velem shoppingolni? - nézett rám mérgesen.
- Ja! Ez egy célzás. - kifújtam a levegőt, mélyen belélegeztem. Bűnbánő arcot vetettem rá - Oh, Anna. Tanulnom kellett! Kérlek, bocsásd meg nekem, de egy ily szegény polhárnak a megélhetéséért kell tanulnia!
Elnevette magát. Aztán én is.
- Álljunk meg! - fulladozott.
Elfordultam töle, majd amikor kihevertünk az előző alakításomat újra felé fordultam.
- Szóval. Ki az?
- Dylan-nek hívják. Az egyik lemezboltban dolgozik - nem nézett rám, csak az aszfaltra, amin gurultunk. Biztos voltam benne, hogy elpirult. A sejtésem beigazolódott, mert rámnézett, és elmosolyodott.
- Dylan? Aranyos név - kacsintottam rá. - És milyen?
- Hát. Nem is tudom. Nem egy tipikus "szépfiú". De valamiért nagyon szimpatikus, és...
- És a többi ma kiderül. Na de húzzunk bele! - invitáltam.
Öt perc múlva értünk a tisztítóhoz.
- Várj meg. Gyors leszek! - egy puszit nyomtam Anna arcára.
Beléptem az üzembe/boltba. Kinek, hogy tetszik. Odamentem a polthoz, és beálltam a nem túl hosszú sorba. Olyan hárman voltak előttem, de úgy számítottam, körülbelül egy-egy ember öt-tíz percig időzhet el. Lehet, hogy túlóra lesz ebből a dolgozónak.
Valaki bejött, hallottam a szélcsengőt az ajtónál. Nem néztem hátra. Hiszen mimdegy nekem, hogy kijön be. Inkább elkezdtem nézegetni a ruhákat, amelyek felkasztva vártak a tisztításra, vagy a tulajdonosukra. Közben mögém állt az előbb érkező is a "pácienssel". Ezt onnan tudtam, hogy véletlenül megbökött. Tovább nézelődtem, és megint éreztem, hogy egy ujj a hátamba fúródik. Most erősebben. Megfordultam, és szembekerültem William Bush-sal.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Oh, akkor tényleg te vagy, és Anna áll odakint. Igaz?
- Öhm, igen. Mégis ki lennék? - tényleg nem értettem a kérdését. Ki más lehetnék?
- Ja. Hát nem tudom. Csak, na. Annyira nem ismerlek. Csak látásból, szóval...
- Oké - nevettem el magam, de mivel durcásan nézett rám inkább abbahagytam, s kérdést intéztem hozzá. - Miért bökdöstél?
- Hát, csak mert, ezt Eliz-nek küldöm - és egy levelet nyújtott felém. Elakadtam. - Beakartam neki adni, de így jobb lesz, ha te teszed.
- Várj, álljunk meg egy percre. Ki az az Eliz?
- Elizabeth Tonkin. Nem a barátnőd?
- Jaaa! Hogy így Eliz. Bocsi, én Elizabeth-nek, vagy Liz-nek szólítom. Nem gondoltam, hogy máshogyan is becézik - lenézett a földre.
- Akkor, odaadnád neki? - nézett rám.
- Igen, persze. Nem tudom, hogy mit fog szólni, meg, hogy mi van a levélben, de nem ígérek semmit sem - mosolyogtam rá.
- Köszi.
Előre fordultam, már csak egy ember állt előttem, aki fizetett, majd köszönt és elment. Odaugrottatam a fiúhoz és hatalmas mosolyt helyeztem az arcomra.
- Helló! Egy kasmír pulcsit hoztam tisztításra - ezt azért mondtam, mert itt javítanak is. Két üzem van egy helyen.
- Rendben - átvette a csomogot és számolt. Kifizettem az előleget, elköszöntem, s kigurultam az utcára. Anna felém fordult, és nyújtotta a pórázt. Átvettem, köszönt és meg akart fordulni, de elkaptam a karját. - Hé, nézd! - odanyújtottam neki a levelet.
- Mi ez? - pásztázta a lapot.
- Egy levél Liz-nek? - kérdeztem vissza, hiszen a borítékon egyértelműen rá van írva a neve.
- Öhm, és mit csináljak vele? - bambult rám még mindig értetlenül.
- Mit, mit... Nézd meg a feladót, kérlek!
- William Bush?! Mit keres ez nálad - ekkor nyílt az ajtó, és az említett lépett ki rajta. Biccentett felénk eggyet, úgyhogy mi is intettünk. - Mikor ment ez be.
- Említette, hogy nem vetted észre, mellesleg, ő adta nekem odabent, hogy adjam oda Liz-nek
- Így már gondoltam. És odaadod?
- Pont ezt szerettem volna tőled megkérdeni, mert tényleg nem tudom, hogy mit csináljak.
- Szerintem ad oda neki, amúgyis a legvárhatóbb reakciója az, hogy széttépi.
- Igazad van - nyomtam egy puszit az arcára és elindultam a kutyussal eggyütt.
Amikor visszaértem kivettem a megőrző szekrényből a sarum, és gyorsan átkaptam. Berohantam a hallba, köszöntem a recepciósnak, felrohantam a lépcsőn, és megálltam az ajtónk előtt. Halkan kopogtam, de mivel nem kaptam választ előhalásztam a kulcsomat.
- Miért nem kopogtál? - kérdezte Liz, aki, mint kiderült benn volt a szobában. Fent feküdt hason az ágyon, és valamiben elmerült a laptopján.
- Kopogtam, csak nem hallottad - felült, és felémfordult.
- Szia, Luc! Mi van a kezedben? - észrevette, most már muszáj lesz odaadnom.
- Neked hoztam.
- Nekem? - felcsillant szemmel huppant a létra mellé, és lelógatta a lábait. - Kitől jött?
- William Bush a feladó neve - egy fintor jelent meg az arcán, és visszarántotta a lábait.
- Legalább egy esélyt adj neki - tiltakozó arcall mutatta, hogy nem. - Elizabeth Tonkin, elolvasod a levelet, vagy nem vacsorázhatsz!
- Jajj, könyörgöm, te is tudod, hogy nem bírom az a fiút! Lehetetlen megférni vele! És amúgy sek te döntöd el, hogy vacsorázok-e vagy nem.
- Figyelj. Elolvasod. Nem halsz bele. Legrosszab esetben széttéped, és kidobod, vagy lehúzod a wc-n!
- Hajj, add ide és hadj békén! - az a hatalmas sóhaj ami feltört belőle. De! Elértem a célomat. Győztem! Viszont úgy döntöttem, hanyagolom a témát.
- Egyébként min ügyködsz?
- Ha tudni szeretnéd a francia beadandómat csinálom - pipiskedtem, így láttam, hogy a levél is előtte fekszik. Megcsörrent a telefonomon a What makes you beautiful első néhány üteme, ami azt jelzi, hogy SMS-em jött. - Ki az? - kérdezte Liz, de nem fordult felém.
- Anna - néztem rá a telefonomra. Megnyitottam az üzenetet, és ijdten néztem fel.
- Na, mit ír? - most már felém fordult, és észrevette a rémült arcom. - Lucyy! Mit írt?
- S. O. S.
kedd, május 12, 2015
7. fejezet
Egyre közelebb a koncert napja. Konkrétan két hét múlva lesz. Kezde minden jól alakulni. Csak Lidia ront be a képbe...
Ebédnél álltam sorban, amikor nagy szerencsémre belépett a hátam mögé a két másikkal. Rögtön tudtam, hogy ez nem egy fényes ebéd lesz. Hatalmas sor állt és Liz-ék már egy ideje ebédeltek, egyedül pedig természetesen nem akartam - már bocs, de ki akar egyedül enni -, úgyhogy siettem volna.
- Haladj már - súgtam magam elé.
Hallottam, ahogyan a szőke banya suttog mögöttem a vörös tanoncainak. Odaértem a palackozott italokhoz, úgyhogy elvettem egy üveg sárgabarack levet, és az előre elkészített poharamba öntöttem a palack tartalmát. Háttal álltam az asztaluknak, de hallottam a tűsarkak kopogását a csempén. Egy kis hely volt már előttem, ezért felvettem a tálcam és elindultam... Volna.
- Lidia! - szóltam utána, de terméstetesen meg sem fordult. Pff. Aztán eszembe jutott valami és újra megszólaltam - Chris, drágám - miután kiejtettem a számon a szót az előttem álló Mercedes ijedten fordult vissza.
- Lucy - alig hallhatóan beszélt, de legalább a nevemen szólított -, te is tudod, hogy ezt nem kéne - megpróbáltam dacosan ránézni. Nem érdekeltek a következmények. Elegem van a rózsaszín "királynőből". Neki miért kell mindenkinél jobbnak lenni? Még azért is kiverte a hisztit, hogy neki miért Cher Lloyd-dal kell énekelnie. Miért nem hozzá méltót választanak. A vöröske mellet megjelent az emlegetett.
- Hogy hívtál?! - rámmeresztetti a fagyos kékeszöld szemeit. Egy pillanatra megijedtem. Lenéztem a tálcájára, ahol szerencsére csak villa volt és kanál. Kést nem láttam. Összeszedtem az erőm és újból a szemébe néztem.
- Minek kellett volna, Christina - természetesen a z utolsó szót nyomtam meg. Most már mindenki minket nézett. De ja vu.
- Ide figyelj szivi. Nekem te ne ugrálj, hiszen tíz centivel nagyobb vagyok nálad, és eddzek puhány se vagyok - mostmár végképp elegem volt. Leraktam a tálcám. Nem akartam kiborítani az üdítőm. Az az.
- Ide figyelj szivi. Ha felvenném a tizenöt centi sarkú cipőd talán én is nagyobb lennék nálad. Csak én tizenöt centivel. Mellesleg, lehet, hogy eddzettebb vagy, de vajon ekkora tűkkel a talpadon is? - döbbenten nézett rám miközben megfordultam, és megfogtam a poharam.
- Suzyka, angya.. Hooooogy! - gyilkos tekintettel nézett rám majd az italomra, ami a márkás pólóján volt. - Megöllek.
- De ahhoz el kell kapnod a cipőddel - rávillantottam egy Hollywood-i mosolyt, és futásnak eredtem, lekanyarodtam és a folyosó végén a recepciónál megálltam. Megint hallottam a cipők kopogását, úgyhogy elbújtam a pult mögé. Hát a recepciós elég furcsán nézett rám. Láttam, ahogyan Lidia kopog az ajtóm és bemegy a dirihez.
Hát ja. Ezért ülök megint két napon egymás után Mr. Wilsonnál. Kár, hogy nincs itt a menedzser.
- Kisasszony, adna végre egy értelmes választ arra, hogy miért öntötte le Miss Taylor-t?
- Már elmondtam. Neki mentem. Véletlen volt! - nem lehet igaz, hogy nem hiszi el.
- Miss Taylor nekem azt mondta, hogy szánsékosan tette. Netán hazudna? - felvonta a szemöldökét és most Lidia-ra nézett.
- Tetszik tudni, Lidia könnyen felkapja a vizet. Ezért kicsit eltúlozta - könyörögve néztem a dirire. Hogy-hogy nem tudja, hogy Lidia milyen álnok dög?
- Á-á-á-á - emelte fel ujjait a dög -, én nem túlzok el semmit! - erősen megnyomta az 'én' szócskát - Maga szerint hazudok? - fordította tekintetét Mr. Wilson-ra.
- Tudják mit? Fogalmam sincs, hogy mi történt maguk között! De akkor legyen úgy, hogy az ebéd idő után mennek a konyhára, és segítenek elmosogatni a kedves konyhásnéniknek!
A Lidia arcán megjelenő undor kárpótolt a délutáni elfoglaltságomért. Az biztos, hogy élvezhető lesz.
Hát, a mosogatás nagyon érdekes volt. Nektek legyen elég annyi, hogy Lidia kasmír pukcsiját el kell vinni a tisztítóba, és azt akarja, hogy én fizessem ki. Pedig nekem is kell mosogatnom.
A zene hangosan szólt a fülhallgatóból. Éppen egy James Blunt számot hallgattam, a refrénnél dúdolni kezdtem:
"When i find love again,
When i find love again"
Egy halom tányért volt a kezemben, csukott szemmel, ritmusra ringatózva haladtam velük a mosogatókagylóhoz. Leállt a szám, és egy új kezdődött. Viszont úgy döntöttem 1D-re váltok. Leraktam a pultra a tányérokat, elővettem a telefont, közben balra fordultam 180°-ban. Látni akartam, hogy még hány tányér van hátra. Kiválasztottam a MM Deluxe albumot és elindítottam. A betűrend szerinti listázás alapján megkezdődött az Alive.
Fojtattam a száznyocvan fokos fordulást így háromszázhatvannál tartottam. Mint kiderült Lidia akart mondani valamit, így landolt a tejfölös szószós húsmaradék a kasmírpulcsin.
- Hogy képzeled! - visította, miközbem hátra lépett egyet, és a kezeit behajlítatta, ahogy elförmedve nézett a rózsaszínű pulcsira, amin most már vajszínű foltok is voltak.
- Bocsiiiiiiiiii - ezt tényleg sajnáltam. De tényleg! - Nem szándékos volt.
- Arrrrghhhhh! - morgott, kiabált... Vagy valami, és a mosogató vizes vödörhöz nyúlt, majd rám borította.
- Lidia! Bocsánatot kértem! Nem direkt csináltam. Most miért?!
- Hogy miért? Mert ez egy drága pulcsi volt! Nem lehet csak úgy kimosni. És a tisztíttatás sem olcsó! Tudod mit? Fizesd te!
- Nekem nincs annyi pénzem.
- Arggh! - és ott hagyott.
Így lett történt az, hogy kétszer öntöttem le egymás után a suli 'sztárját' egy nap alatt. És holnap vihetem a gyönyörű pulóvert a tisztítóba. Ann jön velem, és görkorival átugrunk. Hát, erre rámehet az összes zsebpénzem.
- Na. Még mindig sajnálod azt a pulóvert?- mosolygott rám a gyönyörű barátnőm - Ne szomorkodj! Liz mindjárt hozza a forrócsokinkat.
- Nem rózsaszín ruhák tisztíttatására gyűjtöttem - biggyesztettem le a számat.
- Jajj, annyi baj legyen. Most fogtok kiadni egy lemezt, visszajön az a pénz. Inkább menj, szedd le a sminked, kislány - rám kacsintott, felállt és elő pakolta a reggel széthagyott smink cuccait.
Elmentem lemosni magamról a szájfényt és a szempillaspirált. Közben Liz is visszajött, a forró csokikkal.
- Hogy van a búbánat hercegnője - nem válaszoltam. Költői kérdés volt kérdőjel nélkül. - Meghoztam a boldogsághormonokat.
- Köszi, mosolyogtam rá.
Szép lassan elszürlgettük, miközben néztünk egy kis tv-t. Nem nagy. De megfelel a célunkra. Miután elkészültünk alváshoz az ágyunkhoz kecmeregtünk. Négy ágy van a szobánkban. Pontosabban két emeletes, a fal két oldalán. Öreg ágyak, de nem roskadnak össze alattunk, és ez a lényeg.
Ha az ajtóban állunk és onnan nézzük, én vagyok jobb oldalt. Velem szemben alszik Ann, fölötte pedig Liz. Az ajtóval szrmben van az ablak, alatta pedig egy alacsony szekrénysor tetején a televízióval. A szekrényekben vannak a ruháink.
Az íróasztal pink és a szőke ágya mögött van - továbbra is az ajtóból nézve. Minden teli van One Direction-ös poszterekkel. Az ajtótól balra van a fürdöszoba. Gondolom egyértelmű, hogy itt mivan.
Felettem, mindenfélék vannak. Ágynemű, szennyes, bőröndök. Az én ágyam mögött van a könyvesszekrény. Itt azok a könyvek vannak, amiket magunkal hordunk, meg a tankönyvek, füzetek.
Liz lekapcsolta lámpát. Már csak az utcáról szűrődött be a fény, a szobában ilyenkor az egyetlen élénk szín Anna haja. Szeretem nézni elalvás előtt, ahogyan játszik rajta a fény. Szép látvány.
- Jó éjt, lányok - szólalt meg Liz. Elizabeth. Kinek hogy tetszik. A Liz könnyebb, rövidebb leírni. Az Elizabeth... Az Elizabeth olyan előkelő. Talán ez az oka, hogy nem használom. Aki igazán megismeri tudja milyen. Igen, csendes, kifinomult. De mégse illik rá.
- Szintén - felelt rá halkan, és röviden Anna.
- Jó éjszakát.
Ebédnél álltam sorban, amikor nagy szerencsémre belépett a hátam mögé a két másikkal. Rögtön tudtam, hogy ez nem egy fényes ebéd lesz. Hatalmas sor állt és Liz-ék már egy ideje ebédeltek, egyedül pedig természetesen nem akartam - már bocs, de ki akar egyedül enni -, úgyhogy siettem volna.
- Haladj már - súgtam magam elé.
Hallottam, ahogyan a szőke banya suttog mögöttem a vörös tanoncainak. Odaértem a palackozott italokhoz, úgyhogy elvettem egy üveg sárgabarack levet, és az előre elkészített poharamba öntöttem a palack tartalmát. Háttal álltam az asztaluknak, de hallottam a tűsarkak kopogását a csempén. Egy kis hely volt már előttem, ezért felvettem a tálcam és elindultam... Volna.
- Lidia! - szóltam utána, de terméstetesen meg sem fordult. Pff. Aztán eszembe jutott valami és újra megszólaltam - Chris, drágám - miután kiejtettem a számon a szót az előttem álló Mercedes ijedten fordult vissza.
- Lucy - alig hallhatóan beszélt, de legalább a nevemen szólított -, te is tudod, hogy ezt nem kéne - megpróbáltam dacosan ránézni. Nem érdekeltek a következmények. Elegem van a rózsaszín "királynőből". Neki miért kell mindenkinél jobbnak lenni? Még azért is kiverte a hisztit, hogy neki miért Cher Lloyd-dal kell énekelnie. Miért nem hozzá méltót választanak. A vöröske mellet megjelent az emlegetett.
- Hogy hívtál?! - rámmeresztetti a fagyos kékeszöld szemeit. Egy pillanatra megijedtem. Lenéztem a tálcájára, ahol szerencsére csak villa volt és kanál. Kést nem láttam. Összeszedtem az erőm és újból a szemébe néztem.
- Minek kellett volna, Christina - természetesen a z utolsó szót nyomtam meg. Most már mindenki minket nézett. De ja vu.
- Ide figyelj szivi. Nekem te ne ugrálj, hiszen tíz centivel nagyobb vagyok nálad, és eddzek puhány se vagyok - mostmár végképp elegem volt. Leraktam a tálcám. Nem akartam kiborítani az üdítőm. Az az.
- Ide figyelj szivi. Ha felvenném a tizenöt centi sarkú cipőd talán én is nagyobb lennék nálad. Csak én tizenöt centivel. Mellesleg, lehet, hogy eddzettebb vagy, de vajon ekkora tűkkel a talpadon is? - döbbenten nézett rám miközben megfordultam, és megfogtam a poharam.
- Suzyka, angya.. Hooooogy! - gyilkos tekintettel nézett rám majd az italomra, ami a márkás pólóján volt. - Megöllek.
- De ahhoz el kell kapnod a cipőddel - rávillantottam egy Hollywood-i mosolyt, és futásnak eredtem, lekanyarodtam és a folyosó végén a recepciónál megálltam. Megint hallottam a cipők kopogását, úgyhogy elbújtam a pult mögé. Hát a recepciós elég furcsán nézett rám. Láttam, ahogyan Lidia kopog az ajtóm és bemegy a dirihez.
Hát ja. Ezért ülök megint két napon egymás után Mr. Wilsonnál. Kár, hogy nincs itt a menedzser.
- Kisasszony, adna végre egy értelmes választ arra, hogy miért öntötte le Miss Taylor-t?
- Már elmondtam. Neki mentem. Véletlen volt! - nem lehet igaz, hogy nem hiszi el.
- Miss Taylor nekem azt mondta, hogy szánsékosan tette. Netán hazudna? - felvonta a szemöldökét és most Lidia-ra nézett.
- Tetszik tudni, Lidia könnyen felkapja a vizet. Ezért kicsit eltúlozta - könyörögve néztem a dirire. Hogy-hogy nem tudja, hogy Lidia milyen álnok dög?
- Á-á-á-á - emelte fel ujjait a dög -, én nem túlzok el semmit! - erősen megnyomta az 'én' szócskát - Maga szerint hazudok? - fordította tekintetét Mr. Wilson-ra.
- Tudják mit? Fogalmam sincs, hogy mi történt maguk között! De akkor legyen úgy, hogy az ebéd idő után mennek a konyhára, és segítenek elmosogatni a kedves konyhásnéniknek!
A Lidia arcán megjelenő undor kárpótolt a délutáni elfoglaltságomért. Az biztos, hogy élvezhető lesz.
Hát, a mosogatás nagyon érdekes volt. Nektek legyen elég annyi, hogy Lidia kasmír pukcsiját el kell vinni a tisztítóba, és azt akarja, hogy én fizessem ki. Pedig nekem is kell mosogatnom.
A zene hangosan szólt a fülhallgatóból. Éppen egy James Blunt számot hallgattam, a refrénnél dúdolni kezdtem:
"When i find love again,
When i find love again"
Egy halom tányért volt a kezemben, csukott szemmel, ritmusra ringatózva haladtam velük a mosogatókagylóhoz. Leállt a szám, és egy új kezdődött. Viszont úgy döntöttem 1D-re váltok. Leraktam a pultra a tányérokat, elővettem a telefont, közben balra fordultam 180°-ban. Látni akartam, hogy még hány tányér van hátra. Kiválasztottam a MM Deluxe albumot és elindítottam. A betűrend szerinti listázás alapján megkezdődött az Alive.
Fojtattam a száznyocvan fokos fordulást így háromszázhatvannál tartottam. Mint kiderült Lidia akart mondani valamit, így landolt a tejfölös szószós húsmaradék a kasmírpulcsin.
- Hogy képzeled! - visította, miközbem hátra lépett egyet, és a kezeit behajlítatta, ahogy elförmedve nézett a rózsaszínű pulcsira, amin most már vajszínű foltok is voltak.
- Bocsiiiiiiiiii - ezt tényleg sajnáltam. De tényleg! - Nem szándékos volt.
- Arrrrghhhhh! - morgott, kiabált... Vagy valami, és a mosogató vizes vödörhöz nyúlt, majd rám borította.
- Lidia! Bocsánatot kértem! Nem direkt csináltam. Most miért?!
- Hogy miért? Mert ez egy drága pulcsi volt! Nem lehet csak úgy kimosni. És a tisztíttatás sem olcsó! Tudod mit? Fizesd te!
- Nekem nincs annyi pénzem.
- Arggh! - és ott hagyott.
Így lett történt az, hogy kétszer öntöttem le egymás után a suli 'sztárját' egy nap alatt. És holnap vihetem a gyönyörű pulóvert a tisztítóba. Ann jön velem, és görkorival átugrunk. Hát, erre rámehet az összes zsebpénzem.
- Na. Még mindig sajnálod azt a pulóvert?- mosolygott rám a gyönyörű barátnőm - Ne szomorkodj! Liz mindjárt hozza a forrócsokinkat.
- Nem rózsaszín ruhák tisztíttatására gyűjtöttem - biggyesztettem le a számat.
- Jajj, annyi baj legyen. Most fogtok kiadni egy lemezt, visszajön az a pénz. Inkább menj, szedd le a sminked, kislány - rám kacsintott, felállt és elő pakolta a reggel széthagyott smink cuccait.
Elmentem lemosni magamról a szájfényt és a szempillaspirált. Közben Liz is visszajött, a forró csokikkal.
- Hogy van a búbánat hercegnője - nem válaszoltam. Költői kérdés volt kérdőjel nélkül. - Meghoztam a boldogsághormonokat.
- Köszi, mosolyogtam rá.
Szép lassan elszürlgettük, miközben néztünk egy kis tv-t. Nem nagy. De megfelel a célunkra. Miután elkészültünk alváshoz az ágyunkhoz kecmeregtünk. Négy ágy van a szobánkban. Pontosabban két emeletes, a fal két oldalán. Öreg ágyak, de nem roskadnak össze alattunk, és ez a lényeg.
Ha az ajtóban állunk és onnan nézzük, én vagyok jobb oldalt. Velem szemben alszik Ann, fölötte pedig Liz. Az ajtóval szrmben van az ablak, alatta pedig egy alacsony szekrénysor tetején a televízióval. A szekrényekben vannak a ruháink.
Az íróasztal pink és a szőke ágya mögött van - továbbra is az ajtóból nézve. Minden teli van One Direction-ös poszterekkel. Az ajtótól balra van a fürdöszoba. Gondolom egyértelmű, hogy itt mivan.
Felettem, mindenfélék vannak. Ágynemű, szennyes, bőröndök. Az én ágyam mögött van a könyvesszekrény. Itt azok a könyvek vannak, amiket magunkal hordunk, meg a tankönyvek, füzetek.
Liz lekapcsolta lámpát. Már csak az utcáról szűrődött be a fény, a szobában ilyenkor az egyetlen élénk szín Anna haja. Szeretem nézni elalvás előtt, ahogyan játszik rajta a fény. Szép látvány.
- Jó éjt, lányok - szólalt meg Liz. Elizabeth. Kinek hogy tetszik. A Liz könnyebb, rövidebb leírni. Az Elizabeth... Az Elizabeth olyan előkelő. Talán ez az oka, hogy nem használom. Aki igazán megismeri tudja milyen. Igen, csendes, kifinomult. De mégse illik rá.
- Szintén - felelt rá halkan, és röviden Anna.
- Jó éjszakát.
hétfő, április 06, 2015
6. fejezet
Pontosan egy hete írtam utoljára a naplómba. Ez a hét zsúfolásig tele volt. Csütörtök óta szinte csak a kis filmről szólt ez a hét. Aznap este egyeztettünk Anna unokatesójával, hogy okés-e az, hogy vág nekünk. Pénteken és szombaton gyűjtöttünk képeket a fiúkról, vasárnap forgatókönyvet írtunk hétfőn pedig sorba rendeztük őket. Kedden felvettük a jeleneteket. Úgy csináltuk mintha tudósítók lennénk és kiválasztottunk néhány tévésszereplős jelenetet is amiken a fiúk magukról beszélnek. Este még elküldtük a "technikusunknak", hogy megvághassa. Természetesen az adatokat is leírtuk, hogy mikor mit kell. Tegnap pedig megnéztük a kész változatot. Szerintem egész jó lett. Mondjuk, ha rossz lenne megőrülnék, hiszen egész hétvégén bent maradtunk a koliban Anna-val, hogy kész legyünk. A hugommal persze skypeoltunk kicsit vasárnap este. Sarahnak én vagyok a 'példaképe'. Sok ruháját én választottam közös vásárlásaink során, szóval ő is virágba van borulva. Abban különbözünk, hogy ő nagyon sportos. Állandóan tollasozik. Az a kedvenc sportja.
Szerencsére a bátyám nem nagyon érdeklődik irántam... De ez kölcsönös. Anyáékkal is váltottam pár szót. Elmondtam, hogy milyen jegyeket kaptam, és biztosítottam őket, hogy jövőhéten haza megyej a hétvégére.
Ugye nincs se nulladik se első órám. És aludhatok. Aha. Persze, ha lehet úgy aludni, hogy rádugranak.
- Ébresztőőő! - hallottam Anna hangját. Elég hangosan. Pontosan a fülem mellől.
- Arwwrww - hát igen. Valami ilyesmit hallhatott miközben a fejemre húztam a virágos párnám.
- Luuuc, ma van a bemutató napjaaaaa! - visított a fülembe.
- Iggggen... Én is tudom... - ennyi tellet, de a párnám alól még mindig nem bújtam elő.
Ezen "szerencsére" a rózsaszín hajú barátnőm segített. Letépte a fejemről és eldobta, mielőtt még utanánl nyúlhattam volna. Megfogtam a takaróm és elkezdtem felfele húzni. Az államig jutottam el. Anna viszont megfogta a másik végét és hangos csatakiálltás kíséretébeb leugrott az ágyamról és teljes erejéből húzni kezdte. Rényleg kéne egy kicsit eddzenem. Nem csak a takaróm rántotta le, hanem engem is.
- Áúúúúú! Anna! - emeltem fel a hangom. Lassan feltápászkodtam és a fájós térdemet fogtam. Aztán rávetettem magam. Ez a hirtelen támadás az én védjegyem. Ráestünk az ágyra, legurultunk egymásról. Majd' megfulladtunk a nevetéstől.
- Meg van a CD? Elraktad? - kérdeztem amikor már készülődtünk.
- Igen - válaszolta, de biztonság kedvéért még ellenőrizte a táskájában.
Egy nagyon lenge virágos pólót vettem fel, egy fekete rövidnadrággal és egy natúrszínű sarut. Kiegészítőnek egy fehér tollas nyakláncot választottam, és mind a két karomra egy-egy gyöngyös karkötőt.
Amikor készen lettünk lementünk reggelizni. Én valami édeset kívántam, úgyhogy nutellás gofri mellett döntöttem. Anna görögsalátát választott. Szépn nyugottan megettük a kiválasztott ételeket, és átmentünk a suliba. Nagyom szépen sütött a nap. A két épületet összekötő folyosót beragyogták az arany sugarak.
A napot rögtön a kisfilm bemutatóival kezdtük. Nagyon jó lett a többieké! De a tanár minket is megdicsért. A CD-ket pedig elkérte és elvitte magával.
Éneken ültünk, amikor a hangszóró megrecsegett, és meghalluttuk a diri hangját.
- Szép napot, diákok! Az irodámba szeretném hívatni Lidia Christina Taylor-t és Lucy Fray-t az irodámba szeretném látni. Most!
Ijedten Annára néztem, de ő csak bátorítóan megszorította a kezemet.
- Lucy, nem hallottad Mr. Wilsont, gyerünk! - sürgetett Mrs. Spring. Körülnéztem az ajtóra néztem. Lidia éppen kihúzott háttal magabiztos léptekkel emelte át a lábait a küszöbön. Ilyenkor irogyelem csak. Szép lassan föláltam, majd óvatos pattogó léptekkel siettem át a termen az ajtóig, onnan pedig az igazgatóiig. Nagyon féltem, hogy mit akarhat Wilson. Talán a hétfői marakodásról lenne szó, amikor a kelletnél jobban felhergelt? Bekopogtam, lassan kinyitottam az ajtót, és bekukucskáltam. Nagyon meglepődtem amikor megláttam a fekete öltönyös, sárga sálas menedzsert.
- Gyere beljebb, Lucy - mosolygott rám az igazgató. Beléptem, ő pedig kinyújtotta a karját a kanapé felé ezzel jelezve, hogy üljek le - Mr. Diamonds szeretne mindani nektek valamit lányok - jelentette ki ünnepélyesen, és arréb lépett.
- Bizony csajok! A demóitokról van szó! Megvannak a "sztárfellépők"!
- Tényleg, és ki az? - nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg, pedig gondoltam, hogy elfogja mondani
- Kis angyalom neked nem ki lesz, hanem kik lesznek, de jobban szeretnék névsorban haladni, már pedig akkor az aranyhajúval beszélek először - kacsintott rám.
Elkezdett kattogni az agyam. K. I. K. Leszenek. Vaaagyiiiis egy... Banda! Angol banda, angol banda, angol banda. Egyetlen egy angol banda jutott eszembe. One. Direction. Lehetséges? Megtörténhet? Csuriba szorítottam az ujjaimat, és Diamonds-ra néztem.
- Szóval, Lidia. Ugye? - és közben segélykérően az igazgatónkra nézett, aki bólintott, viszont Lidia vetett egy fintort - Na igen. A te partnered nem más lesz, mint... - tartott egy kis hatás szünetet - Cher Lloyd!!!
A szőke csak felvonta a szemöldökeit is bólintott egyet. Mintha egy kis csalódottságot láttam volna Diamonds arcán. Talán több lelkesedést várt. Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy bármit mondjon, a nyakába ugrok.
- Lucy, a te partnereid pedig. A. - ismételt hatásszünet - Little miiiix!!!
- Tessék ezt nem hiszem el! - kiáltottan fel, és a nyakába ugrottam.
Ebéd közben csak erről tudtam beszélni. Szerintem Liznek és Annának is az agyára mentem. Legbelül volt bennem egy kis csalódottság is, hiszen mégsem azt mondta amit vártam. De hát. Még is csak a Little mix! Ott van Jade, Jesy, Perrie és Leigh-Anne is. És ők olyan tehetségesek, szóval végül is mégiscsak jobban végződött ez a nap. :)
Szerencsére a bátyám nem nagyon érdeklődik irántam... De ez kölcsönös. Anyáékkal is váltottam pár szót. Elmondtam, hogy milyen jegyeket kaptam, és biztosítottam őket, hogy jövőhéten haza megyej a hétvégére.
Ugye nincs se nulladik se első órám. És aludhatok. Aha. Persze, ha lehet úgy aludni, hogy rádugranak.
- Ébresztőőő! - hallottam Anna hangját. Elég hangosan. Pontosan a fülem mellől.
- Arwwrww - hát igen. Valami ilyesmit hallhatott miközben a fejemre húztam a virágos párnám.
- Luuuc, ma van a bemutató napjaaaaa! - visított a fülembe.
- Iggggen... Én is tudom... - ennyi tellet, de a párnám alól még mindig nem bújtam elő.
Ezen "szerencsére" a rózsaszín hajú barátnőm segített. Letépte a fejemről és eldobta, mielőtt még utanánl nyúlhattam volna. Megfogtam a takaróm és elkezdtem felfele húzni. Az államig jutottam el. Anna viszont megfogta a másik végét és hangos csatakiálltás kíséretébeb leugrott az ágyamról és teljes erejéből húzni kezdte. Rényleg kéne egy kicsit eddzenem. Nem csak a takaróm rántotta le, hanem engem is.
- Áúúúúú! Anna! - emeltem fel a hangom. Lassan feltápászkodtam és a fájós térdemet fogtam. Aztán rávetettem magam. Ez a hirtelen támadás az én védjegyem. Ráestünk az ágyra, legurultunk egymásról. Majd' megfulladtunk a nevetéstől.
- Meg van a CD? Elraktad? - kérdeztem amikor már készülődtünk.
- Igen - válaszolta, de biztonság kedvéért még ellenőrizte a táskájában.
Egy nagyon lenge virágos pólót vettem fel, egy fekete rövidnadrággal és egy natúrszínű sarut. Kiegészítőnek egy fehér tollas nyakláncot választottam, és mind a két karomra egy-egy gyöngyös karkötőt.
Amikor készen lettünk lementünk reggelizni. Én valami édeset kívántam, úgyhogy nutellás gofri mellett döntöttem. Anna görögsalátát választott. Szépn nyugottan megettük a kiválasztott ételeket, és átmentünk a suliba. Nagyom szépen sütött a nap. A két épületet összekötő folyosót beragyogták az arany sugarak.
A napot rögtön a kisfilm bemutatóival kezdtük. Nagyon jó lett a többieké! De a tanár minket is megdicsért. A CD-ket pedig elkérte és elvitte magával.
Éneken ültünk, amikor a hangszóró megrecsegett, és meghalluttuk a diri hangját.
- Szép napot, diákok! Az irodámba szeretném hívatni Lidia Christina Taylor-t és Lucy Fray-t az irodámba szeretném látni. Most!
Ijedten Annára néztem, de ő csak bátorítóan megszorította a kezemet.
- Lucy, nem hallottad Mr. Wilsont, gyerünk! - sürgetett Mrs. Spring. Körülnéztem az ajtóra néztem. Lidia éppen kihúzott háttal magabiztos léptekkel emelte át a lábait a küszöbön. Ilyenkor irogyelem csak. Szép lassan föláltam, majd óvatos pattogó léptekkel siettem át a termen az ajtóig, onnan pedig az igazgatóiig. Nagyon féltem, hogy mit akarhat Wilson. Talán a hétfői marakodásról lenne szó, amikor a kelletnél jobban felhergelt? Bekopogtam, lassan kinyitottam az ajtót, és bekukucskáltam. Nagyon meglepődtem amikor megláttam a fekete öltönyös, sárga sálas menedzsert.
- Gyere beljebb, Lucy - mosolygott rám az igazgató. Beléptem, ő pedig kinyújtotta a karját a kanapé felé ezzel jelezve, hogy üljek le - Mr. Diamonds szeretne mindani nektek valamit lányok - jelentette ki ünnepélyesen, és arréb lépett.
- Bizony csajok! A demóitokról van szó! Megvannak a "sztárfellépők"!
- Tényleg, és ki az? - nem bírtam ki, hogy ne szólaljak meg, pedig gondoltam, hogy elfogja mondani
- Kis angyalom neked nem ki lesz, hanem kik lesznek, de jobban szeretnék névsorban haladni, már pedig akkor az aranyhajúval beszélek először - kacsintott rám.
Elkezdett kattogni az agyam. K. I. K. Leszenek. Vaaagyiiiis egy... Banda! Angol banda, angol banda, angol banda. Egyetlen egy angol banda jutott eszembe. One. Direction. Lehetséges? Megtörténhet? Csuriba szorítottam az ujjaimat, és Diamonds-ra néztem.
- Szóval, Lidia. Ugye? - és közben segélykérően az igazgatónkra nézett, aki bólintott, viszont Lidia vetett egy fintort - Na igen. A te partnered nem más lesz, mint... - tartott egy kis hatás szünetet - Cher Lloyd!!!
A szőke csak felvonta a szemöldökeit is bólintott egyet. Mintha egy kis csalódottságot láttam volna Diamonds arcán. Talán több lelkesedést várt. Ebben a pillanatban eldöntöttem, hogy bármit mondjon, a nyakába ugrok.
- Lucy, a te partnereid pedig. A. - ismételt hatásszünet - Little miiiix!!!
- Tessék ezt nem hiszem el! - kiáltottan fel, és a nyakába ugrottam.
Ebéd közben csak erről tudtam beszélni. Szerintem Liznek és Annának is az agyára mentem. Legbelül volt bennem egy kis csalódottság is, hiszen mégsem azt mondta amit vártam. De hát. Még is csak a Little mix! Ott van Jade, Jesy, Perrie és Leigh-Anne is. És ők olyan tehetségesek, szóval végül is mégiscsak jobban végződött ez a nap. :)
szerda, március 04, 2015
5. fejezet
Mivel csütörtökön nincs se első, se nulladik órám ezért aludhatok. És mivel imádok aludni ez az egyik kedvenc napom. Meg a hétfő is lehetne, de jó és értelmes emberi létem miatt utálom a hétfőt. Szerencsére Anna és Liz mind a ketten korán kelők. És még nagyobb mázlimra Liznek sincs első órája. Mint ahogy nekem és Annának. Úgyhogy arra ébredtem, hogy egy párna csapódik erőből a fejemnek. Valamelyikőjük gyorsan az ágyam mellé ugrott és felkapta a párnát. Azaz csak felkapta volna! Ha arról van szó, hogy bosszút kell állnom azért, mert felébresztenek nagyon gyorsan felkelek. Megfogtam a csuklóját, eldobtam a párnát és megpróbáltam elrántani. Sajnos mivel Liz sportosabb nálam ez fordítva sült el. Egy gyors mozdulattal a másik kezével megfogta az én csuklóm és miközben ádázul kapaszkodtam belé - annak reményében, hogy én nyerek - de ez csak neki segített és a földre rántott. Felkiáltottam, hiszen "nagyon beütöttem" a könyököm.
- Ki dobta nekem azt a párnát? - fordult feléjük olyan arccal mint aki mindjárt elbőgi magát.
- Én - guggolt mellém bűnbánó arccal Anna. - Sajnálom! Nagyon megütötted magad?
Hirtelen ugrottam föl és vetettem rá magam.
- Ezt még megbánod! - kiáltottam nevetve. Felkaptam egy párnát és ütlegelni kezdtem. Aztán csatlakozott hozzánk Liz is.
Miután kiszórakoztuk magunkat elvonultunk hogy felöltözzünk.Egy "párducmintás" fehér-narancs-rózsaszín övet és egy rövid farmergatyát választottam. Egyszer Liz tanácsára - amikor shoppingoltunk hárman - vettem egy narancs-barna-fehér övet amit a felsőm fölé erősítettem. Cipőnek pedig egy barna magasabb sarkú zárt cipőt választottam, aminek a szája körül kis bőrcsíkok lógnak.
A természetes sminket én sem szoktam kihagyni, szóval szempillaspirál és szájfény. Liznek is ennyi volt a smink, de Anna és a vörös rúzsa elválaszthatatlanok.
A reggeli nyugisan telt. Szerencsére a dívák nem reggeliznek - bár lefogadom, hogy még ezt is abbahagynák, ha tudnának mivel piszkálni.
Anna és az én első - vagyis második - órám dráma. Mivel színész - vagy énekes szeretnék lenni ez az egyik kedvenc órám. A másik az ének természetesen. A házifeladat tök jó, mert párokban kell kisfilmet forgatni. :) Természetesen Anna a párom, és megpróbálunk valami 1D-set kihozni! <3 Az egészre egy hetünk van szóval jövőhéten ilyenkor. Mi ugyan elég szerencsétlenek lennénk technikusoknak, de szerencsére Anna egyik unokatesója annak készül és el is vállalta.
A harmadik és ötödik órám ének volt. Ezeken a demó cédéhez való dalokat énekeltük az osztállyal. Tesin csak köröket futottunk. Kár, hogy nem szeretek futni. Nem vagyok valami fitt, bár nem nevezném kövérnek sem magam. De nem áll hozzám közel. Viszont mivel a színészeknek jó kondiban kell lenniük - a tanárnő nem hagy ezzel békén -, ezért próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani.
- Ki dobta nekem azt a párnát? - fordult feléjük olyan arccal mint aki mindjárt elbőgi magát.
- Én - guggolt mellém bűnbánó arccal Anna. - Sajnálom! Nagyon megütötted magad?
Hirtelen ugrottam föl és vetettem rá magam.
- Ezt még megbánod! - kiáltottam nevetve. Felkaptam egy párnát és ütlegelni kezdtem. Aztán csatlakozott hozzánk Liz is.
Miután kiszórakoztuk magunkat elvonultunk hogy felöltözzünk.Egy "párducmintás" fehér-narancs-rózsaszín övet és egy rövid farmergatyát választottam. Egyszer Liz tanácsára - amikor shoppingoltunk hárman - vettem egy narancs-barna-fehér övet amit a felsőm fölé erősítettem. Cipőnek pedig egy barna magasabb sarkú zárt cipőt választottam, aminek a szája körül kis bőrcsíkok lógnak.
A reggeli nyugisan telt. Szerencsére a dívák nem reggeliznek - bár lefogadom, hogy még ezt is abbahagynák, ha tudnának mivel piszkálni.
Anna és az én első - vagyis második - órám dráma. Mivel színész - vagy énekes szeretnék lenni ez az egyik kedvenc órám. A másik az ének természetesen. A házifeladat tök jó, mert párokban kell kisfilmet forgatni. :) Természetesen Anna a párom, és megpróbálunk valami 1D-set kihozni! <3 Az egészre egy hetünk van szóval jövőhéten ilyenkor. Mi ugyan elég szerencsétlenek lennénk technikusoknak, de szerencsére Anna egyik unokatesója annak készül és el is vállalta.
A harmadik és ötödik órám ének volt. Ezeken a demó cédéhez való dalokat énekeltük az osztállyal. Tesin csak köröket futottunk. Kár, hogy nem szeretek futni. Nem vagyok valami fitt, bár nem nevezném kövérnek sem magam. De nem áll hozzám közel. Viszont mivel a színészeknek jó kondiban kell lenniük - a tanárnő nem hagy ezzel békén -, ezért próbálok minél jobb teljesítményt nyújtani.
csütörtök, február 19, 2015
4. fejezet
Össze szorítottam a számat. Nem akartam válaszolni. Nem. Igaz, még csak első évesek vagyunk, de ő a méhkirálynő. Ha rosszat mondasz neki megcsíp. Az pedig fáj. Nagyon...
- Üljetek csak nyugodtan ide. Nem bánom - préseltem ki mégiscsak magamból.
- Jajj, de kis cuki vaaagy! - mosolygott negédesen. Dohogva indultam hátra felé. Suzynak nevezett... És hátul kell ülnöm... Ülnünk. Ugyanaz! De mégiscsak nekem volt az a nap égőbb...
Sorban álltunk és azt vártuk, hogy eljussunk a konyhásnénihez, aki a második fogást szedi ki nekünk. Természetesen később kerültünk sorra, mert Lidiáéknak be kellett előzniük. Amikor odaért kedvesen mosolygott rám a néni.
- Mit szeretnél Angyalka? - ilyet is ritkán mondanak nekem.
- Van még rántott hús? - mosolyogtam vissza.
- Nem. Vagyis de! Mármint, hogy most sül. De szívesen rakok neked félre! Mit szeretnél hozzá köretnek?
- Sült krumplit. És ha lehet a barátnőmnek is rakjon félre! - mellém pillantott. Észre vette Annát a hatalmas rózsaszín hajával. Elmosolyodott.
- Te igen vadóc kislány lehetsz - Anna elnevette magát.
- Nem tudom. De szeretem ezt a színt - vigyorgott továbbra is. Majd megint fjelém fordul a néni.
- És hogy hívnak?
- Lucynak - feleltem. Valószínűleg kicsit nagyot halló (több példa is volt rá), vagy csak egyszerűen nagy a hangzavar.
- Suzy! Milyen szép név majd viszem. Kiálltok neked - azzal sarkon fordult és meg sem hallotta ahogy kijavítom. Csak negyed órát kellett várnunk és hangos kiáltás szakította meg a zsivajt.
- Suuuuzyyyyy!!! -azt hiszem (sőt szerintem igazam is van), hogy itt senkit nem hívnak így... Csak engem.
Mindenki felém fordult a teremben. Néhányan nevettek is... Gondolhatjátok, milyen égő volt...
Íme a 4. fejezet. Sajnálom, hogy ilyen későn jött. Valószínűleg csak hétvégenként tudok felrakni részt, de persze megpróbálok minél szorgalmasabb lenni. :) Remélem sokatoknak tetszik, már ha olvastok. De ha ez így van jelezzétek kommentben. ;) Legyetek jók! Jó8! :*
Íme a 4. fejezet. Sajnálom, hogy ilyen későn jött. Valószínűleg csak hétvégenként tudok felrakni részt, de persze megpróbálok minél szorgalmasabb lenni. :) Remélem sokatoknak tetszik, már ha olvastok. De ha ez így van jelezzétek kommentben. ;) Legyetek jók! Jó8! :*
kedd, február 03, 2015
3. fejezet
A hatodik óra után átmentünk ebédelni a kolesz menzájára. Remek napom volt. Semmiből sem írtunk!
A recepció előtt néma gondolataimból Anna hangja emelt ki.
- Felviszem a táskám a szobánkba. Vigyem a tiéd is? - érdeklődött remek ajánlatnak tűnt. Semmi kedvem nem volt felbaktatni a harmadikra.
- Oké. Én addig veszek nekünk kaját és foglalok helyet - mosolyogtam rá. - Mit kérsz?
- Amit, te. Bármi jó - hát igen, a barátnőm egyáltalán nem válogatós. Mondjuk én helyette is az vagyok.
A recepciótól egy méterre jobbra van a menzához vezető hosszú folyosó. Szóval elindultam arra, Anna pedig az ellenkező irányba a földszinti társalgón keresztül az épület bal szárnyának szálló helyeihez. Mint már említettem ez a kolesz hasonlít egy igazi szállodához. Nos, ez azért van, mert régen egy kastély volt. A sulit utólag építették az épület udvarára, amikor kitalálták, hogy ez a hely milyen jó lenne kollégiumnak. Anna és én ösztöndíjjal vagyunk itt, másképp túl drága lenne.
Az épület jobb szárnya a hosszabb, és körülbelül a felénél helyezkedik el az ebédlő. Ez a szoba valószínűleg régen bálterem lehetett, hiszen olyan nagy. Sosincs olyan, hogy valaki ne férjen el, de mi a lányokkal jobban szeretünk előrébb ülni. Tényleg, még nem is említettem, hogy Liz miért nincs itt. Hát azért, mert a szerdai órarendünk eléggé eltérő.
Még körülbelül hét-nyolc méterre jártam, amikor a másik irányból, kábé öt méterre az ajtótól a lépcsőfordulóban megjelent három láb. Három jobb láb. Meggyorsítottam a lépteimet, nehogy szóba kelljen állnom a lábak tulajdonosaival. Mind a három rózsaszínű cipőben volt. Majd, mintha lassított felvételben menne megjelentek a párjaik is és szép lassan az egész testük.
Jobb oldalon állt Mercedes. Vörös haja van, Talán hármójuk közül ő az egyetlen aki nem festeti... Most egy pink miniszoknya, alá betűrve egy ugyanolyan színű top és afölött egy egy halványabb lenge haspóló volt egy fekete masni mintával. Bal oldalt Jennifer ment. Neki is vörös a haja, viszont festett. Térdig érő sötét rózsaszín ruha volt rajta a derekán fekete övvel. Ők voltak az 'udvarhölgyek'. Középen pedig a 'királynő'. Lidia Christina Taylor. Rögtön három neve van, de a Lidiát jobban szereti, szóval néha direkt így szólítom. A haja szőke, de természetesen festett. Jelenleg egy dögös rózsaszín csőnadrágban, és vajszínű, kis pink virágos lenge blúzban illegette magát. Pont beléptem volna az ajtón, de sajnos nekiütköztem Jennifernek...
- Hé! Kis csaj mit képzelsz magadról? - a hangos kiálltásra nem tudtam reagálni, úgyhogy félénken elnézést kértem és siettem is tovább, amikor Jennifer bevágott elém és elindult. Legnagyobb megdöbbenésemre Lidia kinyújtotta a karját hogy megállítsa a lányt.
- Jen - kezdett neki. - Kérlek engedd el Suzy-t! - utáltam ezt a nevet és ezt ő is tudta az első naptól kezdve, amikor félreértette a konyhás a nevem. Elindultam, beálltam a sorba. Két tálcával indultam az egyetlen szabadon lévő elülső asztalhoz. De amikor leültem volna hirtelen Lidia ellökte a tálcám - még szerencse, hogy a kezemben fogtam.
- Jajj, bocs - nyávogó hangot adott ki. - Nem bánod ha ideülünk? - elkezdte rebegtetni a pilláit és bociszemekkel nézett rám...
Hát a 3. fejezet! Ha tetszik, akkor jelezzétek kommentben (vagy valahogy), hogy tudjam nem fölöslegesen írom. :D
A recepciótól egy méterre jobbra van a menzához vezető hosszú folyosó. Szóval elindultam arra, Anna pedig az ellenkező irányba a földszinti társalgón keresztül az épület bal szárnyának szálló helyeihez. Mint már említettem ez a kolesz hasonlít egy igazi szállodához. Nos, ez azért van, mert régen egy kastély volt. A sulit utólag építették az épület udvarára, amikor kitalálták, hogy ez a hely milyen jó lenne kollégiumnak. Anna és én ösztöndíjjal vagyunk itt, másképp túl drága lenne.
Az épület jobb szárnya a hosszabb, és körülbelül a felénél helyezkedik el az ebédlő. Ez a szoba valószínűleg régen bálterem lehetett, hiszen olyan nagy. Sosincs olyan, hogy valaki ne férjen el, de mi a lányokkal jobban szeretünk előrébb ülni. Tényleg, még nem is említettem, hogy Liz miért nincs itt. Hát azért, mert a szerdai órarendünk eléggé eltérő.
Még körülbelül hét-nyolc méterre jártam, amikor a másik irányból, kábé öt méterre az ajtótól a lépcsőfordulóban megjelent három láb. Három jobb láb. Meggyorsítottam a lépteimet, nehogy szóba kelljen állnom a lábak tulajdonosaival. Mind a három rózsaszínű cipőben volt. Majd, mintha lassított felvételben menne megjelentek a párjaik is és szép lassan az egész testük.
Jobb oldalon állt Mercedes. Vörös haja van, Talán hármójuk közül ő az egyetlen aki nem festeti... Most egy pink miniszoknya, alá betűrve egy ugyanolyan színű top és afölött egy egy halványabb lenge haspóló volt egy fekete masni mintával. Bal oldalt Jennifer ment. Neki is vörös a haja, viszont festett. Térdig érő sötét rózsaszín ruha volt rajta a derekán fekete övvel. Ők voltak az 'udvarhölgyek'. Középen pedig a 'királynő'. Lidia Christina Taylor. Rögtön három neve van, de a Lidiát jobban szereti, szóval néha direkt így szólítom. A haja szőke, de természetesen festett. Jelenleg egy dögös rózsaszín csőnadrágban, és vajszínű, kis pink virágos lenge blúzban illegette magát. Pont beléptem volna az ajtón, de sajnos nekiütköztem Jennifernek...
- Hé! Kis csaj mit képzelsz magadról? - a hangos kiálltásra nem tudtam reagálni, úgyhogy félénken elnézést kértem és siettem is tovább, amikor Jennifer bevágott elém és elindult. Legnagyobb megdöbbenésemre Lidia kinyújtotta a karját hogy megállítsa a lányt.
- Jen - kezdett neki. - Kérlek engedd el Suzy-t! - utáltam ezt a nevet és ezt ő is tudta az első naptól kezdve, amikor félreértette a konyhás a nevem. Elindultam, beálltam a sorba. Két tálcával indultam az egyetlen szabadon lévő elülső asztalhoz. De amikor leültem volna hirtelen Lidia ellökte a tálcám - még szerencse, hogy a kezemben fogtam.
- Jajj, bocs - nyávogó hangot adott ki. - Nem bánod ha ideülünk? - elkezdte rebegtetni a pilláit és bociszemekkel nézett rám...
Hát a 3. fejezet! Ha tetszik, akkor jelezzétek kommentben (vagy valahogy), hogy tudjam nem fölöslegesen írom. :D
vasárnap, február 01, 2015
2. fejezet
Az első óra irodalom volt. Nagyon kemény, de szeretem. Ebben a suliban nagyon fontos, hogy a szükséges tárgyakból tökéletesek legyünk. Dráma, ének, irodalom, nyelvtan, rajz. Ezeken kívül csak tesi, nyelv és hangszeres órák vannak. Igaz valakinek - például Liznek - a nyelv van emelt szinten. Lehet, hogy néhányan most nem értitek, hogyan kerültünk egy szobába. Nagyon egyszerű a magyarázata.
- Szóval, ide azt írjam, hogy van- e olyan ember akivel szívesen lennék egy szobában? - kérdeztem. Egy személyiség tesztet szorongattam a kezemben. Ennek a segítségével akarják szétosztani azt, hogy hogyan alakuljanak a hármas szobák.
- Igen.
- Remek! Köszönöm - Anna odalépett hozzám, aki egy másik recepcióssal egyezkedett. A földszinti társalgó egyik padjára ültünk, és elkezdtük kitölteni a kérdőívet.
Leírtam, hogy Anna Smith-el mindenképpen egy szobába szeretnék kerülni, ezenkívül azt, hogy a kedvenc bandám a One Direction, és a többi kérdésre a választ. Két oldalas volt az egész. Fél óra múlva vissza sétáltunk a recepciós hölgyhöz és leadtuk az adatokat.
Hát így történt :). Mint kiderült Liz is directioner, és egy helyre raktak minket, igaz ő nyelvszakos. Annával egy osztályba járunk, úgyhogy irodalom után a kávézóba rohantunk. Mint mindig, a kis szőke directionerünk most is ott ült és a reggelijét fogyasztotta. Minden szerdán első óra után itt van, a reggeli nulladik miatt. Azt mondta, hogy:
"- Nem fogok minden szerdán hajnalban kelni, csak azért mert angol van!"
És be is tartotta. Tíz perccel csengetés előtt kel, felkapja az előző este kikészített ruhát, szempillaspirál, szájfény és rohan le.
- Jó reggelt, Liz! - köszöntöttem vidáman.
- Sziasztok! - mosolygott ránk, és rögtön el is komorult. Jajj, ne! Csak egy jöhetett - Elegem van Will-ből - mondta. Tudtam! William Bush egy baromi helyes srác a német szakon, és év eleje óta Liz körül hemzseg. Talán nem is lenne ellenére, ha nem lenne pasija! De van, és Will nem képes felfogni.
- Na, most mit csinált? - kérdezte a mellettem ülő Anna.
- Emlékeztek a német házimra?
- A versesre? - kérdeztem.
- Igen. A tanárnő kitalálta, hogy mindenki olvassa fel.
- És? - Annát kezdte érdekelni a dolog. Igazából már mindketten unjuk Bush-t. Szóval elég meglepő az, hogy érdekel minket.
- Az a hülye hozzam írta... Értitek?! - szegény teljesen ki volt akadva. Szomorún szürcsölt egyet a Lattéjából és harapott a sajtos Croassaintjából.
- Na, és miről szólt? - csillant fel a szeme Annának.
- Menj, keresd meg és kérdezz rá! Én nem akarok róla beszélni - sóhajtott fel. Megsimogattam vigasztalásként a karját, majd rózsaszín hajú barátnőmhöz fordultam, és arra invitáltam, hogy hagyja most Bush-t, és inkább jöjjön velem sportcsarnokba, hiszen mindjárt kezdődik a tesi óra, Liz-nek pedig úgyis lyukasa lesz. Szóval mi elfutottunk tesire, otthagyva bánkódó barátnőnket. Szegény teljesen kiakadt a fiú...
Ez lett volna a 2. fejezet, remélem tetszett :)
- Szóval, ide azt írjam, hogy van- e olyan ember akivel szívesen lennék egy szobában? - kérdeztem. Egy személyiség tesztet szorongattam a kezemben. Ennek a segítségével akarják szétosztani azt, hogy hogyan alakuljanak a hármas szobák.
- Igen.
- Remek! Köszönöm - Anna odalépett hozzám, aki egy másik recepcióssal egyezkedett. A földszinti társalgó egyik padjára ültünk, és elkezdtük kitölteni a kérdőívet.
Leírtam, hogy Anna Smith-el mindenképpen egy szobába szeretnék kerülni, ezenkívül azt, hogy a kedvenc bandám a One Direction, és a többi kérdésre a választ. Két oldalas volt az egész. Fél óra múlva vissza sétáltunk a recepciós hölgyhöz és leadtuk az adatokat.
Hát így történt :). Mint kiderült Liz is directioner, és egy helyre raktak minket, igaz ő nyelvszakos. Annával egy osztályba járunk, úgyhogy irodalom után a kávézóba rohantunk. Mint mindig, a kis szőke directionerünk most is ott ült és a reggelijét fogyasztotta. Minden szerdán első óra után itt van, a reggeli nulladik miatt. Azt mondta, hogy:
"- Nem fogok minden szerdán hajnalban kelni, csak azért mert angol van!"
És be is tartotta. Tíz perccel csengetés előtt kel, felkapja az előző este kikészített ruhát, szempillaspirál, szájfény és rohan le.
- Jó reggelt, Liz! - köszöntöttem vidáman.
- Sziasztok! - mosolygott ránk, és rögtön el is komorult. Jajj, ne! Csak egy jöhetett - Elegem van Will-ből - mondta. Tudtam! William Bush egy baromi helyes srác a német szakon, és év eleje óta Liz körül hemzseg. Talán nem is lenne ellenére, ha nem lenne pasija! De van, és Will nem képes felfogni.
- Na, most mit csinált? - kérdezte a mellettem ülő Anna.
- Emlékeztek a német házimra?
- A versesre? - kérdeztem.
- Igen. A tanárnő kitalálta, hogy mindenki olvassa fel.
- És? - Annát kezdte érdekelni a dolog. Igazából már mindketten unjuk Bush-t. Szóval elég meglepő az, hogy érdekel minket.
- Az a hülye hozzam írta... Értitek?! - szegény teljesen ki volt akadva. Szomorún szürcsölt egyet a Lattéjából és harapott a sajtos Croassaintjából.
- Na, és miről szólt? - csillant fel a szeme Annának.
- Menj, keresd meg és kérdezz rá! Én nem akarok róla beszélni - sóhajtott fel. Megsimogattam vigasztalásként a karját, majd rózsaszín hajú barátnőmhöz fordultam, és arra invitáltam, hogy hagyja most Bush-t, és inkább jöjjön velem sportcsarnokba, hiszen mindjárt kezdődik a tesi óra, Liz-nek pedig úgyis lyukasa lesz. Szóval mi elfutottunk tesire, otthagyva bánkódó barátnőnket. Szegény teljesen kiakadt a fiú...
Ez lett volna a 2. fejezet, remélem tetszett :)
szombat, január 31, 2015
1. fejezet
- Lucy, Lucy. Lucyyyy!
Éreztem, hogy valaki rángat, és a matracomon térdel. Felakartak verni békés álmaimból. Résnyire nyitottam a szemem, hogy úgy láthassam a támadóm arcát, hogy ő ne vegye észre azt, hogy sikerült felvernie. Sajnos rosszul jártam, mert egy élénk rózsaszín hajcsomó tornyosult elém. Ami azt jelenti, hogy Anna az, a legjobb barátnőm! Nos, gyorsan visszacsuktam a szemem, és hagytam, hogy tovább rángasson. Azaz csak hagytam volna, de mint említettem a legjobb barátnőm és ez azt is jelenti, hogy mindent tud rólam. Szóval elengedett.
- Lucy, ismerlek már! Tudom, hogy ez a "résnyire nyitom a szemem, hogy megnézzem ki akar felébreszteni" trükköd. Hidd el én is aludnék még, de mindjárt vége a reggeli osztásnak, és ha nem iparkodsz lekéssük!
Lassan tápászkodtam fel, majd elkezdtem felöltözni. Egy virágos ruha mellett döntöttem egy pár tollas fülbevalóval.
De most beszélek egy kicsit Annáról. Anna Smith. Gimi óta LB-k vagyunk, és szerencsére mind a kettőnket felvettek ebbe a suliba, vagyis az álmaink sulijába! Mint már említettem, a haja élénk rózsaszín. Nem a suli libái közé tartozik, de nem is hippi, mint én. Szereti a szűk szaggatott cuccokat, az ezüst és arany ékszereket. Neki is a 1D a kedvenc bandája, mint nekem, csak Zayn a kedvence. Amúgy ő is bármilyen zenét képes meghallgatni, kivéve az elektronikusat... Na, attól én is hányok.
Amikor felraktam magamra az alapozót, a szempillaspirált és a szájfényt - nem szeretem agyon cicomázni magam, ez inkább Anna területe :D -, úgy döntöttem készen vagyok. Kiléptünk a szobából és elindultunk a folyosón. A sulinkban különlegesség, hogy egy folyosó köti össze a kolesszal, ami azt jelenti, hogy két utcára néz, és a két hatalmas épületet üvegekkel körülvett szoba köti össze, amiből még két irányba ajtó is nyílik a hatalmas közös udvarra. Az egész kollégium pedig olyan, mint egy minimum három csillagos hotel. Manapság ez is eléggé ritka. Az alagsorban két konditerem van (fiúknak és lányoknak külön.külön). A földszinten van az étkező, a recepció, és a medence. Az épület öt emeletes - mi a harmadikon lakunk -, minden emeleten társalgó, infó és zeneterem van. Beszálltunk a liftbe, és ekkor döntöttem úgy, hogy kérdezek Annától valamit:
- Hol van Liz? - fordultam felé.
- Tudod, ma szerda van, és ő ilyenkor nulladik órával kezd - érkezett rögtön a válasz. Ez igaz. Mivel már jócskán a második vizsgaidőszakot tapossuk tudhatnám.
Amúgy Elizabeth Tonkin a másik szobatársam. Ezt még nem is említettem: ebben a koliban hárman vagyunk egy szobában. Ő egy gyönyörű természetes szőke lány, kék csillagszemekkel. Nagyon szolidul, de csinosan öltözködik. Igaz, még nem ismerem annyira, de nagyon kedvelem. Jaj, és el ne felejtsem mondani, hogy directioner! Neki szőke hercege van: Niall. Annyira jól rakták össze ezt a hármas szobát! A falakat teleraktuk a posztereinkkel. Gyönyörű!
Leértünk a földszintre és az ebédlő felé rohantunk, hogy még elérjük. Szerencsére időben ott voltunk, így nyugodtan el tudtam fogyasztani a rántottámat. Szinte egész reggeli alatt a koncertről beszéltünk. Olyan jó lesz! Liz is jön velünk, hiszen neki is van jegye. Ez csak természetes. Evés után pedig átmentünk a suliba órára.
Remélem tetszett az első rész ;)
Éreztem, hogy valaki rángat, és a matracomon térdel. Felakartak verni békés álmaimból. Résnyire nyitottam a szemem, hogy úgy láthassam a támadóm arcát, hogy ő ne vegye észre azt, hogy sikerült felvernie. Sajnos rosszul jártam, mert egy élénk rózsaszín hajcsomó tornyosult elém. Ami azt jelenti, hogy Anna az, a legjobb barátnőm! Nos, gyorsan visszacsuktam a szemem, és hagytam, hogy tovább rángasson. Azaz csak hagytam volna, de mint említettem a legjobb barátnőm és ez azt is jelenti, hogy mindent tud rólam. Szóval elengedett.
- Lucy, ismerlek már! Tudom, hogy ez a "résnyire nyitom a szemem, hogy megnézzem ki akar felébreszteni" trükköd. Hidd el én is aludnék még, de mindjárt vége a reggeli osztásnak, és ha nem iparkodsz lekéssük!
Lassan tápászkodtam fel, majd elkezdtem felöltözni. Egy virágos ruha mellett döntöttem egy pár tollas fülbevalóval.
De most beszélek egy kicsit Annáról. Anna Smith. Gimi óta LB-k vagyunk, és szerencsére mind a kettőnket felvettek ebbe a suliba, vagyis az álmaink sulijába! Mint már említettem, a haja élénk rózsaszín. Nem a suli libái közé tartozik, de nem is hippi, mint én. Szereti a szűk szaggatott cuccokat, az ezüst és arany ékszereket. Neki is a 1D a kedvenc bandája, mint nekem, csak Zayn a kedvence. Amúgy ő is bármilyen zenét képes meghallgatni, kivéve az elektronikusat... Na, attól én is hányok.
Amikor felraktam magamra az alapozót, a szempillaspirált és a szájfényt - nem szeretem agyon cicomázni magam, ez inkább Anna területe :D -, úgy döntöttem készen vagyok. Kiléptünk a szobából és elindultunk a folyosón. A sulinkban különlegesség, hogy egy folyosó köti össze a kolesszal, ami azt jelenti, hogy két utcára néz, és a két hatalmas épületet üvegekkel körülvett szoba köti össze, amiből még két irányba ajtó is nyílik a hatalmas közös udvarra. Az egész kollégium pedig olyan, mint egy minimum három csillagos hotel. Manapság ez is eléggé ritka. Az alagsorban két konditerem van (fiúknak és lányoknak külön.külön). A földszinten van az étkező, a recepció, és a medence. Az épület öt emeletes - mi a harmadikon lakunk -, minden emeleten társalgó, infó és zeneterem van. Beszálltunk a liftbe, és ekkor döntöttem úgy, hogy kérdezek Annától valamit:
- Hol van Liz? - fordultam felé.
- Tudod, ma szerda van, és ő ilyenkor nulladik órával kezd - érkezett rögtön a válasz. Ez igaz. Mivel már jócskán a második vizsgaidőszakot tapossuk tudhatnám.
Amúgy Elizabeth Tonkin a másik szobatársam. Ezt még nem is említettem: ebben a koliban hárman vagyunk egy szobában. Ő egy gyönyörű természetes szőke lány, kék csillagszemekkel. Nagyon szolidul, de csinosan öltözködik. Igaz, még nem ismerem annyira, de nagyon kedvelem. Jaj, és el ne felejtsem mondani, hogy directioner! Neki szőke hercege van: Niall. Annyira jól rakták össze ezt a hármas szobát! A falakat teleraktuk a posztereinkkel. Gyönyörű!
Leértünk a földszintre és az ebédlő felé rohantunk, hogy még elérjük. Szerencsére időben ott voltunk, így nyugodtan el tudtam fogyasztani a rántottámat. Szinte egész reggeli alatt a koncertről beszéltünk. Olyan jó lesz! Liz is jön velünk, hiszen neki is van jegye. Ez csak természetes. Evés után pedig átmentünk a suliba órára.
Remélem tetszett az első rész ;)
péntek, január 30, 2015
Prológus
19 éves vagyok, Londonban élek. Egy művészeti főiskolán tanulok
rajzot, színészetet és éneket. A suli libái szerint egy hippi vagyok.
Mondjuk van benne egy kis igazság, elnézve a ruháim és ékszereim. Egy
rakás virágos ruha, mintás és szaggatott sztreccs naci (rövid, hosszú
egyaránt), szoknyák, mintás bő, szűk pólók. Néhány batikolt. Az ékszerek
pedig nagyrészt békejelesek és tollasok. A fülbevaló gyűjteményem
pedig... Awww.
Még azt is megemlíteném, hogy egy hatalmas One Direction rajongó vagyok, de igazából nem bírnátok végig olvasni, hogy mennyi mindenkinek hallgatom a zenéjét! Egy igazi mindenevő vagyok.
Van egy hugim és bátyám is (aki szerencsére Amerikában lakik, így nem kell majd sokat emlegetnem). Anyum és apum nagyon megértőek afelől, hogy mi akarok lenni. A legnagyobb vágyálmom, hogy híres legyek és gazdag. Mondjuk kinek nem ez? Lehet, hogy pont neked, bár ezt kötve hiszem! A suli igazgatója egyik nap behívott az irodába. Teljesen be voltam rezelve, ami érthető, hiszen mindenki fél Mr. Wilsontól. Szerencsémre, csak egy menedzsert mutatott be, aki az egyik YouTube-os videóm alapján úgy gondolta, hogy segíteni akar nekem a híressé válásban. Hamarosan fel is fogunk venni egy kislemezt, három számmal. Már javában gyakorolok rá, pontosabban csak azt a kettőt tanulom, amelyik megvan írva. Az utolsót egy angol celebbel fogom énekelni, hogy még menőbb legyen a lemez. Hát nem egy álom világban élek? De! Annyira hihetetlen... Gondolom ti sem hiszitek el, pedig így van. Ja, a másik álmom pedig, hogy mindenképpen szeretnék egyszer találkozni a 1D-vel, ami hamarosan meg is valósul, hiszen szobatársamtól - és egyben legjobb barátnőmtől (Anne) - koncertjegyet kaptam a szülinapomra!
Lucy Fray vagyok, és ez az életem...
Még azt is megemlíteném, hogy egy hatalmas One Direction rajongó vagyok, de igazából nem bírnátok végig olvasni, hogy mennyi mindenkinek hallgatom a zenéjét! Egy igazi mindenevő vagyok.
Van egy hugim és bátyám is (aki szerencsére Amerikában lakik, így nem kell majd sokat emlegetnem). Anyum és apum nagyon megértőek afelől, hogy mi akarok lenni. A legnagyobb vágyálmom, hogy híres legyek és gazdag. Mondjuk kinek nem ez? Lehet, hogy pont neked, bár ezt kötve hiszem! A suli igazgatója egyik nap behívott az irodába. Teljesen be voltam rezelve, ami érthető, hiszen mindenki fél Mr. Wilsontól. Szerencsémre, csak egy menedzsert mutatott be, aki az egyik YouTube-os videóm alapján úgy gondolta, hogy segíteni akar nekem a híressé válásban. Hamarosan fel is fogunk venni egy kislemezt, három számmal. Már javában gyakorolok rá, pontosabban csak azt a kettőt tanulom, amelyik megvan írva. Az utolsót egy angol celebbel fogom énekelni, hogy még menőbb legyen a lemez. Hát nem egy álom világban élek? De! Annyira hihetetlen... Gondolom ti sem hiszitek el, pedig így van. Ja, a másik álmom pedig, hogy mindenképpen szeretnék egyszer találkozni a 1D-vel, ami hamarosan meg is valósul, hiszen szobatársamtól - és egyben legjobb barátnőmtől (Anne) - koncertjegyet kaptam a szülinapomra!
Lucy Fray vagyok, és ez az életem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)