8. fejezet

 A kollégium főbejáratánál lévő előtérben az egyik padhoz léptem, és leültem. Egy farmer hatású világoskék nadrág volt rajtam, virágos hosszúujjú blúz és egy mellényke, illetve egy műbőrsaru. Ugye, a kiegészítőket sem lehet kihagyni, úgyhogy reggel egy békejeles nyakláncot is felkaptam.

 A saruimat levettem, és kihúztam az előbb a szobámban a görkorcsojámba becsúsztatott cicás zoknikat. Körülbelül hat óra előtt néhány perccel jöttem le az emeletről. A tisztító hétkor zár, és negyedórára vagyunk onnan. Mellettem egy papírzacskóban a fenséges Lidiának a kasmírpulcsija hevert. Felhúztam a zoknikat, majd a "járműveket". A járművem piros, fehér csíkos szépség. Tépőzár ragad, csat pattan és kész. Nem valami széles az élőtér. De mint említettem - ha az ajtóval szemben állunk - van jobb oldalt két pad. Ezekkel szemben pedig egy megörzőszekrény.
 Remek ötletnek tartom. Benne vannak a kulcsok, így a látogatók  - akik bejelentkeznek portán - nyugodtan belepakolhatnak. Meg mi is. Ezüstüös szürke az egész, és öt emeletes. Egy emeleten öt rekesz van, nem olyan nagyok. A hetesből kihúztam a kulcsot, és belehelyeztem a cipellőimet. Kigurultam az ajtón és körülnéztem. Viszonylag forgalmasabb utcán van a kollégiumunk, de most alig jártak rajta. Anna az út szélén ült, ott vette át a görkorcsolyát. Neki van egy találkozója utána fél nyolckor egy közelebbi plázában egy titkozatos idegennel. Imádjuk az állatokat, úgyhogy a szembenlévő néni bulldogját is magunkhoz vettük. Majd Anna megvár engem kint vele én pedig haza hozom. Egy fekete rövidnaci volt rajta, egy marihuána leveles fehér pólóval. Sohasem nyúlna se ő se én kábítószerhez, de jól állnak hozzá az ilyen "vagány" ruhák. A karjain amúgyis van egy "kevéske" tetoválás, meg a lábán is. Lényegében a póló a kiegészítő ezekhez. A fején egy Lakers-ös simlissapka volt hátrafordítva. Fekete fehér térdzokni kandikált ki a szürkés árnyalatokban játszó görkori alól. Éppen becsatolta az utolsó csattot.

 - Anna! - kiáltottam neki vidáman. Hátrafurdult és rámmosolygott - Mehetünk kérdeztem? - nem válaszolt csak felnyújtotta a kezét. Odagurultam hozzá, megfogtam a kezeit és felhúztam.
 - Na, menjünk!
 Elindultunk az utcán a kutyussal. Boldogan csóválta a pici farkincáját, ahogyan futott. Nagyra nyitotta száját, ahogyan a memetszél jött.
 - És kivel találkozol? Ne titkolózz, olyat nem szoktunk!
 - Jó. Emlékszel, amikor múltkor nem jöttél el velem shoppingolni? - nézett rám mérgesen.
 - Ja! Ez egy célzás. - kifújtam a levegőt, mélyen belélegeztem. Bűnbánő arcot vetettem rá - Oh, Anna. Tanulnom kellett! Kérlek, bocsásd meg nekem, de egy ily szegény polhárnak a megélhetéséért kell tanulnia!
 Elnevette magát. Aztán én is.
 - Álljunk meg! - fulladozott.
 Elfordultam töle, majd amikor kihevertünk az előző alakításomat újra felé fordultam.
 - Szóval. Ki az?
 - Dylan-nek hívják. Az egyik lemezboltban dolgozik - nem nézett rám, csak az aszfaltra, amin gurultunk. Biztos voltam benne, hogy elpirult. A sejtésem beigazolódott, mert rámnézett, és elmosolyodott.
 - Dylan? Aranyos név - kacsintottam rá. - És milyen?
 - Hát. Nem is tudom. Nem egy tipikus "szépfiú". De valamiért nagyon szimpatikus, és...
 - És a többi ma kiderül. Na de húzzunk bele! - invitáltam.
 Öt perc múlva értünk a tisztítóhoz.
 - Várj meg. Gyors leszek! - egy puszit nyomtam Anna arcára.
 Beléptem az üzembe/boltba. Kinek, hogy tetszik. Odamentem a polthoz, és beálltam a nem túl hosszú sorba. Olyan hárman voltak előttem, de úgy számítottam, körülbelül egy-egy ember öt-tíz percig időzhet el. Lehet, hogy túlóra lesz ebből a dolgozónak.
 Valaki bejött, hallottam a szélcsengőt az ajtónál. Nem néztem hátra. Hiszen mimdegy nekem, hogy kijön be. Inkább elkezdtem nézegetni a ruhákat, amelyek felkasztva vártak a tisztításra, vagy a tulajdonosukra. Közben mögém állt az előbb érkező is a "pácienssel". Ezt onnan tudtam, hogy véletlenül megbökött. Tovább nézelődtem, és megint éreztem, hogy egy ujj a hátamba fúródik. Most erősebben. Megfordultam, és szembekerültem William Bush-sal.
- Szia - mosolyogtam rá.
 - Oh, akkor tényleg te vagy, és Anna áll odakint. Igaz?
 - Öhm, igen. Mégis ki lennék? - tényleg nem értettem a kérdését. Ki más lehetnék?
 - Ja. Hát nem tudom. Csak, na. Annyira nem ismerlek. Csak látásból, szóval...
 - Oké - nevettem el magam, de mivel durcásan nézett rám inkább abbahagytam, s kérdést intéztem hozzá. - Miért bökdöstél?
 - Hát, csak mert, ezt Eliz-nek küldöm - és egy levelet nyújtott felém. Elakadtam. -  Beakartam neki adni, de így jobb lesz, ha te teszed.
 - Várj, álljunk meg egy percre. Ki az az Eliz?
 - Elizabeth Tonkin. Nem a barátnőd?
 - Jaaa! Hogy így Eliz. Bocsi, én Elizabeth-nek, vagy Liz-nek szólítom. Nem gondoltam, hogy máshogyan is becézik - lenézett a földre.
 - Akkor, odaadnád neki? - nézett rám.
 - Igen, persze. Nem tudom, hogy mit fog szólni, meg, hogy mi van a levélben, de nem ígérek semmit sem - mosolyogtam rá.
 - Köszi.
 Előre fordultam, már csak egy ember állt előttem, aki fizetett, majd köszönt és elment. Odaugrottatam a fiúhoz és hatalmas mosolyt helyeztem az arcomra.
 - Helló! Egy kasmír pulcsit hoztam tisztításra - ezt azért mondtam, mert itt javítanak is. Két üzem van egy helyen.
 - Rendben - átvette a csomogot és számolt. Kifizettem az előleget, elköszöntem, s kigurultam az utcára. Anna felém fordult, és nyújtotta a pórázt. Átvettem, köszönt és meg akart fordulni, de elkaptam a karját. - Hé, nézd! - odanyújtottam neki a levelet.
 - Mi ez? - pásztázta a lapot.
 - Egy levél Liz-nek? - kérdeztem vissza, hiszen a borítékon egyértelműen rá van írva a neve.
 - Öhm, és mit csináljak vele? - bambult rám még mindig értetlenül.
 - Mit, mit... Nézd meg a feladót, kérlek!
 - William Bush?! Mit keres ez nálad - ekkor nyílt az ajtó, és az említett lépett ki rajta. Biccentett felénk eggyet, úgyhogy mi is intettünk. - Mikor ment ez be.
 - Említette, hogy nem vetted észre, mellesleg, ő adta nekem odabent, hogy adjam oda Liz-nek
 - Így már gondoltam. És odaadod?
 - Pont ezt szerettem volna tőled megkérdeni, mert tényleg nem tudom, hogy mit csináljak.
 - Szerintem ad oda neki, amúgyis a legvárhatóbb reakciója az, hogy széttépi.
 - Igazad van - nyomtam egy puszit az arcára és elindultam a kutyussal eggyütt.
 Amikor visszaértem kivettem a megőrző szekrényből a sarum, és gyorsan átkaptam. Berohantam a hallba, köszöntem a recepciósnak, felrohantam a lépcsőn, és megálltam az ajtónk előtt. Halkan kopogtam, de mivel nem kaptam választ előhalásztam a kulcsomat.
 - Miért nem kopogtál? - kérdezte Liz, aki, mint kiderült benn volt a szobában. Fent feküdt hason az ágyon, és valamiben elmerült a laptopján.
 - Kopogtam, csak nem hallottad - felült, és felémfordult.
 - Szia, Luc! Mi van a kezedben? - észrevette, most már muszáj lesz odaadnom.
 - Neked hoztam.
 - Nekem? - felcsillant szemmel huppant a létra mellé, és lelógatta a lábait. - Kitől jött?
 - William Bush a feladó neve - egy fintor jelent meg az arcán, és visszarántotta a lábait.
 - Legalább egy esélyt adj neki - tiltakozó arcall mutatta, hogy nem. - Elizabeth Tonkin, elolvasod a levelet, vagy nem vacsorázhatsz!
 - Jajj, könyörgöm, te is tudod, hogy nem bírom az a fiút! Lehetetlen megférni vele! És amúgy sek te döntöd el, hogy vacsorázok-e vagy nem.
 - Figyelj. Elolvasod. Nem halsz bele. Legrosszab esetben széttéped, és kidobod, vagy lehúzod a wc-n!
 - Hajj, add ide és hadj békén! - az a hatalmas sóhaj ami feltört belőle. De! Elértem a célomat. Győztem! Viszont úgy döntöttem, hanyagolom a témát.
 - Egyébként min ügyködsz?
 - Ha tudni szeretnéd a francia beadandómat csinálom - pipiskedtem, így láttam, hogy a levél is előtte fekszik. Megcsörrent a telefonomon a What makes you beautiful első néhány üteme, ami azt jelzi, hogy SMS-em jött. - Ki az? - kérdezte Liz, de nem fordult felém.
 - Anna - néztem rá a telefonomra. Megnyitottam az üzenetet, és ijdten néztem fel.
 - Na, mit ír? - most már felém fordult, és észrevette a rémült arcom. - Lucyy! Mit írt?
 - S. O. S.

7. fejezet

Egyre közelebb a koncert napja. Konkrétan két hét múlva lesz. Kezde minden jól alakulni. Csak Lidia ront be a képbe...

 Ebédnél álltam sorban, amikor nagy szerencsémre belépett a hátam mögé a két másikkal. Rögtön tudtam, hogy ez nem egy fényes ebéd lesz. Hatalmas sor állt és Liz-ék már egy ideje ebédeltek, egyedül pedig természetesen nem akartam - már bocs, de ki akar egyedül enni -, úgyhogy siettem volna.
- Haladj már - súgtam magam elé.
 Hallottam, ahogyan a szőke banya suttog mögöttem a vörös tanoncainak. Odaértem a palackozott italokhoz, úgyhogy elvettem egy üveg sárgabarack levet, és az előre elkészített poharamba öntöttem a palack tartalmát. Háttal álltam az asztaluknak, de hallottam a tűsarkak kopogását a csempén. Egy kis hely volt már előttem, ezért felvettem a tálcam és elindultam... Volna.
 - Lidia! - szóltam utána, de terméstetesen meg sem fordult. Pff. Aztán eszembe jutott valami és újra megszólaltam - Chris, drágám - miután kiejtettem a számon a szót az előttem álló Mercedes ijedten fordult vissza.
 - Lucy - alig hallhatóan beszélt, de legalább a nevemen szólított -, te is tudod, hogy ezt nem kéne - megpróbáltam dacosan ránézni. Nem érdekeltek a következmények. Elegem van a rózsaszín "királynőből". Neki miért kell mindenkinél jobbnak lenni? Még azért is kiverte a hisztit, hogy neki miért Cher Lloyd-dal kell énekelnie. Miért nem hozzá méltót választanak. A vöröske mellet megjelent az emlegetett.
 - Hogy hívtál?! - rámmeresztetti a fagyos kékeszöld szemeit. Egy pillanatra megijedtem. Lenéztem a tálcájára, ahol szerencsére csak villa volt és kanál. Kést nem láttam. Összeszedtem az erőm és újból a szemébe néztem.
 - Minek kellett volna, Christina - természetesen a z utolsó szót nyomtam meg. Most már mindenki minket nézett. De ja vu.
 - Ide figyelj szivi. Nekem te ne ugrálj, hiszen tíz centivel nagyobb vagyok nálad, és eddzek puhány se vagyok - mostmár végképp elegem volt. Leraktam a tálcám. Nem akartam kiborítani az üdítőm. Az az.
 - Ide figyelj szivi. Ha felvenném a tizenöt centi sarkú cipőd talán én is nagyobb lennék nálad. Csak én tizenöt centivel. Mellesleg, lehet, hogy eddzettebb vagy, de vajon ekkora tűkkel a talpadon is? - döbbenten nézett rám miközben megfordultam, és megfogtam a poharam.
 - Suzyka, angya.. Hooooogy! - gyilkos tekintettel nézett rám majd az italomra, ami a márkás pólóján volt. - Megöllek.
 - De ahhoz el kell kapnod a cipőddel - rávillantottam egy Hollywood-i mosolyt, és futásnak eredtem, lekanyarodtam és a folyosó végén a recepciónál megálltam. Megint hallottam a cipők kopogását, úgyhogy elbújtam a pult mögé. Hát a recepciós elég furcsán nézett rám. Láttam, ahogyan Lidia kopog az ajtóm és bemegy a dirihez.

Hát ja. Ezért ülök megint két napon egymás után Mr. Wilsonnál. Kár, hogy nincs itt a menedzser.
 - Kisasszony, adna végre egy értelmes választ arra, hogy miért öntötte le Miss Taylor-t?
 - Már elmondtam. Neki mentem. Véletlen volt! - nem lehet igaz, hogy nem hiszi el.
 - Miss Taylor nekem azt mondta, hogy szánsékosan tette. Netán hazudna? - felvonta a szemöldökét és most Lidia-ra nézett.
 - Tetszik tudni, Lidia könnyen felkapja a vizet. Ezért kicsit eltúlozta - könyörögve néztem a dirire. Hogy-hogy nem tudja, hogy Lidia milyen álnok dög?
 - Á-á-á-á - emelte fel ujjait a dög -, én nem túlzok el semmit! - erősen megnyomta az 'én' szócskát - Maga szerint hazudok? - fordította tekintetét Mr. Wilson-ra.
 - Tudják mit? Fogalmam sincs, hogy mi történt maguk között! De akkor legyen úgy, hogy az ebéd idő után mennek a konyhára, és segítenek elmosogatni a kedves konyhásnéniknek!
 A Lidia arcán megjelenő undor kárpótolt a délutáni elfoglaltságomért. Az biztos, hogy élvezhető lesz.

 Hát, a mosogatás nagyon érdekes volt. Nektek legyen elég annyi, hogy Lidia kasmír pukcsiját el kell vinni a tisztítóba, és azt akarja, hogy én fizessem ki. Pedig nekem is kell mosogatnom.
 A zene hangosan szólt a fülhallgatóból. Éppen egy James Blunt számot hallgattam, a refrénnél dúdolni kezdtem:
"When i find love again,
When i find love again"
Egy halom tányért volt a kezemben, csukott szemmel, ritmusra ringatózva haladtam velük a mosogatókagylóhoz. Leállt a szám, és egy új kezdődött. Viszont úgy döntöttem 1D-re váltok. Leraktam a pultra a tányérokat, elővettem a telefont, közben balra fordultam 180°-ban. Látni akartam, hogy még hány tányér van hátra. Kiválasztottam a MM Deluxe albumot és elindítottam. A betűrend szerinti listázás alapján megkezdődött az Alive.
 Fojtattam a száznyocvan fokos fordulást így háromszázhatvannál tartottam. Mint kiderült Lidia akart mondani valamit, így landolt a tejfölös szószós húsmaradék a kasmírpulcsin.
 - Hogy képzeled! - visította, miközbem hátra lépett egyet, és a kezeit behajlítatta, ahogy elförmedve nézett a rózsaszínű pulcsira, amin most már vajszínű foltok is voltak.
 - Bocsiiiiiiiiii - ezt tényleg sajnáltam. De tényleg! - Nem szándékos volt.
 - Arrrrghhhhh! - morgott, kiabált... Vagy valami, és a mosogató vizes vödörhöz nyúlt, majd rám borította.
 - Lidia! Bocsánatot kértem! Nem direkt csináltam. Most miért?!
 - Hogy miért? Mert ez egy drága pulcsi volt! Nem lehet csak úgy kimosni. És a tisztíttatás sem olcsó! Tudod mit? Fizesd te!
  - Nekem nincs annyi pénzem.
  - Arggh! - és ott hagyott.
 Így lett történt az, hogy kétszer öntöttem le egymás után a suli 'sztárját' egy nap alatt. És holnap vihetem a gyönyörű pulóvert a tisztítóba. Ann jön velem, és görkorival átugrunk. Hát, erre rámehet az összes zsebpénzem.
 - Na. Még mindig sajnálod azt a pulóvert?- mosolygott rám a gyönyörű barátnőm - Ne szomorkodj! Liz mindjárt hozza a forrócsokinkat.
 - Nem rózsaszín ruhák tisztíttatására gyűjtöttem - biggyesztettem le a számat.
 - Jajj, annyi baj legyen. Most fogtok kiadni egy lemezt, visszajön az a pénz. Inkább menj, szedd le a sminked, kislány - rám kacsintott, felállt és elő pakolta a reggel széthagyott smink cuccait.
 Elmentem lemosni magamról a szájfényt és a szempillaspirált. Közben Liz is visszajött, a forró csokikkal.
 - Hogy van a búbánat hercegnője - nem válaszoltam. Költői kérdés volt kérdőjel nélkül. - Meghoztam a boldogsághormonokat.
 - Köszi, mosolyogtam rá.
 Szép lassan elszürlgettük, miközben néztünk egy kis tv-t. Nem nagy. De megfelel a célunkra. Miután elkészültünk alváshoz az ágyunkhoz kecmeregtünk. Négy ágy van a szobánkban. Pontosabban két emeletes, a fal két oldalán. Öreg ágyak, de nem roskadnak össze alattunk, és ez a lényeg.
 Ha az ajtóban állunk és onnan nézzük, én vagyok jobb oldalt. Velem szemben alszik Ann, fölötte pedig Liz. Az ajtóval szrmben van az ablak, alatta pedig egy alacsony szekrénysor tetején a televízióval. A szekrényekben vannak a ruháink.
Az íróasztal pink és a szőke ágya mögött van  - továbbra is az ajtóból nézve. Minden teli van One Direction-ös poszterekkel. Az ajtótól balra van a fürdöszoba. Gondolom egyértelmű, hogy itt mivan.
 Felettem, mindenfélék vannak. Ágynemű, szennyes, bőröndök. Az én ágyam mögött van a könyvesszekrény. Itt azok a könyvek vannak, amiket magunkal hordunk, meg a tankönyvek, füzetek.
 Liz lekapcsolta lámpát. Már csak az utcáról szűrődött be a fény, a szobában ilyenkor az egyetlen élénk szín Anna haja. Szeretem nézni elalvás előtt, ahogyan játszik rajta a fény. Szép látvány.
 - Jó éjt, lányok - szólalt meg Liz. Elizabeth. Kinek hogy tetszik. A Liz könnyebb, rövidebb leírni. Az Elizabeth... Az Elizabeth olyan előkelő. Talán ez az oka, hogy nem használom. Aki igazán megismeri tudja milyen. Igen, csendes, kifinomult. De mégse illik rá.
 - Szintén - felelt rá halkan, és röviden Anna.
 - Jó éjszakát.