7. fejezet

Egyre közelebb a koncert napja. Konkrétan két hét múlva lesz. Kezde minden jól alakulni. Csak Lidia ront be a képbe...

 Ebédnél álltam sorban, amikor nagy szerencsémre belépett a hátam mögé a két másikkal. Rögtön tudtam, hogy ez nem egy fényes ebéd lesz. Hatalmas sor állt és Liz-ék már egy ideje ebédeltek, egyedül pedig természetesen nem akartam - már bocs, de ki akar egyedül enni -, úgyhogy siettem volna.
- Haladj már - súgtam magam elé.
 Hallottam, ahogyan a szőke banya suttog mögöttem a vörös tanoncainak. Odaértem a palackozott italokhoz, úgyhogy elvettem egy üveg sárgabarack levet, és az előre elkészített poharamba öntöttem a palack tartalmát. Háttal álltam az asztaluknak, de hallottam a tűsarkak kopogását a csempén. Egy kis hely volt már előttem, ezért felvettem a tálcam és elindultam... Volna.
 - Lidia! - szóltam utána, de terméstetesen meg sem fordult. Pff. Aztán eszembe jutott valami és újra megszólaltam - Chris, drágám - miután kiejtettem a számon a szót az előttem álló Mercedes ijedten fordult vissza.
 - Lucy - alig hallhatóan beszélt, de legalább a nevemen szólított -, te is tudod, hogy ezt nem kéne - megpróbáltam dacosan ránézni. Nem érdekeltek a következmények. Elegem van a rózsaszín "királynőből". Neki miért kell mindenkinél jobbnak lenni? Még azért is kiverte a hisztit, hogy neki miért Cher Lloyd-dal kell énekelnie. Miért nem hozzá méltót választanak. A vöröske mellet megjelent az emlegetett.
 - Hogy hívtál?! - rámmeresztetti a fagyos kékeszöld szemeit. Egy pillanatra megijedtem. Lenéztem a tálcájára, ahol szerencsére csak villa volt és kanál. Kést nem láttam. Összeszedtem az erőm és újból a szemébe néztem.
 - Minek kellett volna, Christina - természetesen a z utolsó szót nyomtam meg. Most már mindenki minket nézett. De ja vu.
 - Ide figyelj szivi. Nekem te ne ugrálj, hiszen tíz centivel nagyobb vagyok nálad, és eddzek puhány se vagyok - mostmár végképp elegem volt. Leraktam a tálcám. Nem akartam kiborítani az üdítőm. Az az.
 - Ide figyelj szivi. Ha felvenném a tizenöt centi sarkú cipőd talán én is nagyobb lennék nálad. Csak én tizenöt centivel. Mellesleg, lehet, hogy eddzettebb vagy, de vajon ekkora tűkkel a talpadon is? - döbbenten nézett rám miközben megfordultam, és megfogtam a poharam.
 - Suzyka, angya.. Hooooogy! - gyilkos tekintettel nézett rám majd az italomra, ami a márkás pólóján volt. - Megöllek.
 - De ahhoz el kell kapnod a cipőddel - rávillantottam egy Hollywood-i mosolyt, és futásnak eredtem, lekanyarodtam és a folyosó végén a recepciónál megálltam. Megint hallottam a cipők kopogását, úgyhogy elbújtam a pult mögé. Hát a recepciós elég furcsán nézett rám. Láttam, ahogyan Lidia kopog az ajtóm és bemegy a dirihez.

Hát ja. Ezért ülök megint két napon egymás után Mr. Wilsonnál. Kár, hogy nincs itt a menedzser.
 - Kisasszony, adna végre egy értelmes választ arra, hogy miért öntötte le Miss Taylor-t?
 - Már elmondtam. Neki mentem. Véletlen volt! - nem lehet igaz, hogy nem hiszi el.
 - Miss Taylor nekem azt mondta, hogy szánsékosan tette. Netán hazudna? - felvonta a szemöldökét és most Lidia-ra nézett.
 - Tetszik tudni, Lidia könnyen felkapja a vizet. Ezért kicsit eltúlozta - könyörögve néztem a dirire. Hogy-hogy nem tudja, hogy Lidia milyen álnok dög?
 - Á-á-á-á - emelte fel ujjait a dög -, én nem túlzok el semmit! - erősen megnyomta az 'én' szócskát - Maga szerint hazudok? - fordította tekintetét Mr. Wilson-ra.
 - Tudják mit? Fogalmam sincs, hogy mi történt maguk között! De akkor legyen úgy, hogy az ebéd idő után mennek a konyhára, és segítenek elmosogatni a kedves konyhásnéniknek!
 A Lidia arcán megjelenő undor kárpótolt a délutáni elfoglaltságomért. Az biztos, hogy élvezhető lesz.

 Hát, a mosogatás nagyon érdekes volt. Nektek legyen elég annyi, hogy Lidia kasmír pukcsiját el kell vinni a tisztítóba, és azt akarja, hogy én fizessem ki. Pedig nekem is kell mosogatnom.
 A zene hangosan szólt a fülhallgatóból. Éppen egy James Blunt számot hallgattam, a refrénnél dúdolni kezdtem:
"When i find love again,
When i find love again"
Egy halom tányért volt a kezemben, csukott szemmel, ritmusra ringatózva haladtam velük a mosogatókagylóhoz. Leállt a szám, és egy új kezdődött. Viszont úgy döntöttem 1D-re váltok. Leraktam a pultra a tányérokat, elővettem a telefont, közben balra fordultam 180°-ban. Látni akartam, hogy még hány tányér van hátra. Kiválasztottam a MM Deluxe albumot és elindítottam. A betűrend szerinti listázás alapján megkezdődött az Alive.
 Fojtattam a száznyocvan fokos fordulást így háromszázhatvannál tartottam. Mint kiderült Lidia akart mondani valamit, így landolt a tejfölös szószós húsmaradék a kasmírpulcsin.
 - Hogy képzeled! - visította, miközbem hátra lépett egyet, és a kezeit behajlítatta, ahogy elförmedve nézett a rózsaszínű pulcsira, amin most már vajszínű foltok is voltak.
 - Bocsiiiiiiiiii - ezt tényleg sajnáltam. De tényleg! - Nem szándékos volt.
 - Arrrrghhhhh! - morgott, kiabált... Vagy valami, és a mosogató vizes vödörhöz nyúlt, majd rám borította.
 - Lidia! Bocsánatot kértem! Nem direkt csináltam. Most miért?!
 - Hogy miért? Mert ez egy drága pulcsi volt! Nem lehet csak úgy kimosni. És a tisztíttatás sem olcsó! Tudod mit? Fizesd te!
  - Nekem nincs annyi pénzem.
  - Arggh! - és ott hagyott.
 Így lett történt az, hogy kétszer öntöttem le egymás után a suli 'sztárját' egy nap alatt. És holnap vihetem a gyönyörű pulóvert a tisztítóba. Ann jön velem, és görkorival átugrunk. Hát, erre rámehet az összes zsebpénzem.
 - Na. Még mindig sajnálod azt a pulóvert?- mosolygott rám a gyönyörű barátnőm - Ne szomorkodj! Liz mindjárt hozza a forrócsokinkat.
 - Nem rózsaszín ruhák tisztíttatására gyűjtöttem - biggyesztettem le a számat.
 - Jajj, annyi baj legyen. Most fogtok kiadni egy lemezt, visszajön az a pénz. Inkább menj, szedd le a sminked, kislány - rám kacsintott, felállt és elő pakolta a reggel széthagyott smink cuccait.
 Elmentem lemosni magamról a szájfényt és a szempillaspirált. Közben Liz is visszajött, a forró csokikkal.
 - Hogy van a búbánat hercegnője - nem válaszoltam. Költői kérdés volt kérdőjel nélkül. - Meghoztam a boldogsághormonokat.
 - Köszi, mosolyogtam rá.
 Szép lassan elszürlgettük, miközben néztünk egy kis tv-t. Nem nagy. De megfelel a célunkra. Miután elkészültünk alváshoz az ágyunkhoz kecmeregtünk. Négy ágy van a szobánkban. Pontosabban két emeletes, a fal két oldalán. Öreg ágyak, de nem roskadnak össze alattunk, és ez a lényeg.
 Ha az ajtóban állunk és onnan nézzük, én vagyok jobb oldalt. Velem szemben alszik Ann, fölötte pedig Liz. Az ajtóval szrmben van az ablak, alatta pedig egy alacsony szekrénysor tetején a televízióval. A szekrényekben vannak a ruháink.
Az íróasztal pink és a szőke ágya mögött van  - továbbra is az ajtóból nézve. Minden teli van One Direction-ös poszterekkel. Az ajtótól balra van a fürdöszoba. Gondolom egyértelmű, hogy itt mivan.
 Felettem, mindenfélék vannak. Ágynemű, szennyes, bőröndök. Az én ágyam mögött van a könyvesszekrény. Itt azok a könyvek vannak, amiket magunkal hordunk, meg a tankönyvek, füzetek.
 Liz lekapcsolta lámpát. Már csak az utcáról szűrődött be a fény, a szobában ilyenkor az egyetlen élénk szín Anna haja. Szeretem nézni elalvás előtt, ahogyan játszik rajta a fény. Szép látvány.
 - Jó éjt, lányok - szólalt meg Liz. Elizabeth. Kinek hogy tetszik. A Liz könnyebb, rövidebb leírni. Az Elizabeth... Az Elizabeth olyan előkelő. Talán ez az oka, hogy nem használom. Aki igazán megismeri tudja milyen. Igen, csendes, kifinomult. De mégse illik rá.
 - Szintén - felelt rá halkan, és röviden Anna.
 - Jó éjszakát.